Pesti Srácok

Újabb áldozatot szedett a kábítószer Székesfehérváron

null

Meghalt egy kábítószer-fogyasztó nő vasárnap hajnalban Székesfehérváron, a rendőrség az üggyel kapcsolatban két terjesztőt őrizetbe vett és vizsgálja az összefüggéseket a korábbi halálesetekkel – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap este.

A police.hu-n közzétett tájékoztatás szerint az elhunyt 25 éves nő élettársa értesítette a mentőket, mert a nő nem adott életjeleket. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a nő és élettársa, valamint egy másik nő és férfi társaságában italozott és kábítószert fogyasztott.

Mindhármukat gyanúsítottként hallgatták ki kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A nyomozók az üggyel kapcsolatban kábítószer-kereskedelem bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vettek két 27 éves székesfehérvári férfit is.

PestiSracok facebook image

A házkutatás során a lakásban "Y" lenyomatú tablettákat, valamint fehér port foglaltak le. A tablettákról az előzetes szakvélemény alapján megállapították, hogy extasy tabletták, míg a fehér port további szakértői vizsgálatnak vetik alá.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja a jelenlegi és a korábbi halálesetek között felmerülő esetleges összefüggéseket.

mti

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.