Pesti Srácok

Svájcban fogták el Rostásékat

Svájcban fogták el Rostásékat

A rendőrség megerősítette a Blikk információit, miszerint külföldön fogták el az idősek kirablásával és megölésével vádolt banda két tagját R. Elemért és fiát, Henriket. Mint azt a rendőrség közleményben tudatta: A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a nemzetközi együttműködés lehetőségeit is igénybe vette a 2013. október 4-én a házi őrizet szabályait megszegve ároktői lakásáról ismeretlen helyre távozó 26 éves R. Henrik és az 51 éves id. R. Elemér tartózkodási helyének megállapítása és elfogása érdekében. 2013. október 9-én a kora esti órákban a 26 éves R. Henriket és az 51 éves id. R. Elemért a Svájci Szövetségi Rendőrség célkörözési egysége Oftringenben (Svájc) elfogta.

R. Elemér és fia, Henrik október 5-én szökött meg otthonából.

Szökésük előtt a két férfi nagybevásárlást tartott. Az idős emberek kirablásával és megölésével vádolt ároktői banda két tagja másik négy társukkal kikerültek az előzetes letartóztatásból mivel nem született ítélet a törvényben meghatározott idő alatt az ügyükben, előzetes letartóztatásban pedig csak négy évet lehet tölteni ítélet nélkül. A szabadulást óriási közfelháborodás kísérte.

PestiSracok facebook image

Forrás: blikk.hu, police.hu

Fotó: blikk.hu

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.