Pesti Srácok

Újra elutasította a bíróság Kaiser Ede kártérítési igényét

Újra elutasította a bíróság Kaiser Ede kártérítési igényét

A megismételt elsőfokú eljárásban is elutasította Kaiser Edének a rendőrséggel, az ügyészséggel és a bíróságokkal szemben a móri ügy kapcsán előterjesztett kártérítési igényét hétfőn a Szegedi Törvényszék.

Mint arról korábban a PestiSrácok.hu beszámolt a garanciális szabályok betartása érdekében a teljes elsőfokú eljárás megismétlésére volt szükség.

A nyolc halálos áldozattal járó 2002-es móri bankrablás elkövetésének vádjával először elítélt, majd jogerősen felmentett Kaiser Ede – aki más bűncselekmények miatt jelenleg is szabadságvesztését tölti – közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítéseként 25 millió forintot követelt a Nemzeti Nyomozó Irodától, a Legfőbb Ügyészségtől, a Fővárosi Törvényszéktől és a Fővárosi Ítélőtáblától.

PestiSracok facebook image

Másfél órás indoklásában Cseh Attila bíró elmondta, a kártérítési igény akkor lett volna alapos, ha a büntetőeljárásban az alperesek olyan kirívóan súlyos jogszabály-értelmezési vagy -alkalmazási hibát követtek volna el, amelynek következményeként ítélték volna el Kaiser Edét a móri bankrablás miatt.

2002. május 9-én nyolc halálos áldozattal járó bankrablás történt az Erste Bank móri fiókjában. Az ügyben a Fővárosi Bíróság 2004 decemberében még Kaiser Edét mondta ki bűnösnek. A Fővárosi Ítélőtábla döntésével 2005-ben Kaiser Ede tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés büntetése jogerőre emelkedett. Kaiser Ede két és fél éve töltötte a kiszabott büntetést, amikor ügyében 2008 áprilisában perújítást rendeltek el. Az újabb bizonyítékok szerint mégsem ő követte el a móri bűncselekményt, hanem Weiszdorn Róbert és az előzetes letartóztatásban 2007 júliusában öngyilkosságot elkövető társa, Nagy László. A bíróság 2009-ben mondta ki, hogy nem Kaiser Ede a móri gyilkos. A 2010 szeptemberében, a Szegedi Törvényszéken indult kártérítési perben a bíróság egyszer már elutasította Kaiser Ede keresetét, a döntést a Szegedi Ítélőtábla azonban hatályon kívül helyezte, ezért kellett megismételni az elsőfokú eljárást.

Forrás: MTI

Fotó: ujszo.hu

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.