Pesti Srácok

Vádemelés és megszüntetés a korrupt titkosszolgák ügyében

Vádemelés és megszüntetés a korrupt titkosszolgák ügyében

Vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség Jakubinyi Róbert ( a képen a kitakart szemű) és két társa ellen abban a titkosan kezelt ügyben, amelyben az Egymásért alapítvány egykori megalapítóját és két egykori titkosszolgát vesztegetéssel és más bűncselekményekkel vádolják - legalább is ez derül ki a főügyészség tegnapi cikkünkre elküldött reagálásából. A közlemény szerint "J. Róbert László és két társa ellen folytatólagosan elkövetett hivatali helyzettel való visszaélésre irányuló hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt a Központi Nyomozó Főügyészség Budapesti Regionális Osztálya emelt vádat a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa előtt. A terheltek közül J. Róbert László előzetes letartóztatásban van. Az ügy minősített, annak részleteiről nem adhatunk tájékoztatást." Mint a szóvivőtől, Nagy Andreától megtudtuk, a vádemelés éppen tegnap, cikkünk megjelenése napján történt, így az érintettek még nem tudnak róla. Ezért a szóvivő nem árulhatta el, hogy melyik gyanúsítottal szemben szüntették meg a nyomozást, ugyanis az eljárás még négy ember ellen folyt. A szóvivő azt sem mondta el a PestiSrácok.hu-nak, hogy a vesztegetésen kívül mely bűncselekményekben emelt vádat a főügyészség.

Arról írtunk tegnap, hogy az eljárás az Egymásért alapítvány egykori rendőrnyomozó vezetőjének, Földesi-Szabó Lászlónak a vallomásával kezdődött. Az Egymásért alapítvány 2005-ben és 2006-ban adófizetés nélkül hozott Ázsiából az országba milliárdos értékű vámárut, többtonnányi élelmiszert arra hivatkozva, hogy adomány, ám azt értékesítették. Így csaknem másfél milliárdnyi adót nem fizettek be az államkasszába. Földesi-Szabót - társaival együtt – adócsalásért hét évre ítélték első fokon, majd kitálalt az ügyészségnek az alapítvány valódi céljairól. Kiderült, hogy az egykori közhasznú szervezet a legmagasabb rangú titkosszolgák kifizetőhelyeként működött évekig. Ennek az ötlete – Földesi-Szabó szerint – Jakubinyi fejében fogant meg, de az alapítvánnyal összefüggő hálózat nem működhetett volna a polgári elhárítás akkori vezetőinek jóváhagyása és a nagypolitika tudta nélkül. Jakubinyi szolgálataiért cserébe azt kérte titkosszolgálati vezetőktől, hogy simítsák el büntetőügyeit. Földesi-Szabó szerint ebben az akkori Nemzetbiztonsági Hivatal vezetői partnerek voltak. A főigazgató, Galambos Lajos mintegy 150 millió forintot, a cég műveleti osztályvezetője, Gyarmati György 100 milliót forintot, Simon Ibolya, a hivatal akkori jogásza pedig több hónapon keresztül havi 1-1,5 millió forintot kapott. Miután Földesi lebuktatta az NBH-s vezéreket, másodfokon sem volt kíméletes vele a bíróság, hat év letöltendő börtönt kapott. Azonban párhuzamosan újabb nyomozás indult az alapítvány ügyébe, majd 2011. júniusában a schwechati repülőtéren elfogták Jakubinyi Róbertet, majd csaknem egy éves kiadatási őrizet után adta ki az osztrák hatóság a férfit. Sajtóhírek szerint Jakubinyi az oroszok strómanjaként vásárolt, majd játszott idegen kézre több milliárd forint értékű Mol-részvényt akkor, amikor az osztrák OMW intenzív támadást hajtott végre a nemzeti olajtársaság ellen.

Szöveg: Szenvedi Zoltán - PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image

Fotó: Blikk.hu

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.