Pesti Srácok

A csöveseket kitiltják, ugye?

A csöveseket kitiltják, ugye?

Tiltott város lehet Budapestből, legalábbis a hajléktalanok számára - írja a szerdai Népszabadság. A lap szerint a fővárosi kerületek egymásra licitálva jelölnek ki újabb tiltott zónákat. A cikk szerint a fővárosi önkormányzat a kerületekkel karöltve szinte az egész városból kiűzheti a fedél nélkülieket.

„Tiltott helynek minősülnének a közösségi közlekedési eszközök megállói, a megjelölt 29 aluljáró, a játszóterek, a gyermek- és felsőoktatási intézmények környéke, a hidak és felüljárók lépcsői, illetve a fővárosi utak mellett valamennyi burkolt járda, a köztemetők és környékük, ezenfelül a fővárosi parkolási rendeletben védettnek minősített területek. Utóbbiak közé tartozik például az óbudai Fő tér környéke, a Római-part, az Óbudai-sziget, a Normafa környéke, a Városliget és a Margitsziget. Furcsamód a Népligetet kivették a felsorolásból - írja az újság. A kerületek határozott kérésük ellenére sem kaptak önálló rendeletalkotási jogot a parlamenttől a hajléktalanzónák kijelölésére, de a főváros minden területi kérésüket köteles rendeletbe foglalni. A fideszes polgármesterek ízlésére szabott törvény pedig meglehetősen tág határokat szab” - írja a lap.

A hajléktalanok kitiltásának oka a közrend, a közbiztonság, a közegészség és a kulturális értékek védelme egyaránt lehet. Mi nem fér ezekbe bele? A fővárosi és a kerületi önkormányzatok a fentiek alapján szinte egész Budapesten megtilthatják az „életvitelszerű közterületen tartózkodást”. Jól jelzi a tiltás arányait az e tárgyban készült XI. kerületi előterjesztés is, mely szerint a fővárosi tervezet „szinte lefedi a városrész közterületeit”. De még ez se volt elég. Újbuda további három utcát, valamint a Feneketlen-tó környékét és a Függetlenségi parkot is bevonná a szabályozás hatálya alá.

PestiSracok facebook image

A teljes cikket itt olvashatja el.

Fotó: Pctrs.network.hu

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.