Pesti Srácok

Bajnai: Egy év múlva miniszterelnök leszek

Bajnai: Egy év múlva miniszterelnök leszek

Közkívánatra interjút adott Bajnai Gordon az Origónak, amelyben elárulta, hogy jövőre őt választják majd Magyarország miniszterelnökének. Bajnai Orbán Viktor leváltásáért mindent megtesz, de Gyurcsány Ferenccel nem beszél, mert nincs meggyőződve arról, hogy ő is a 2014-es győzelemre hajt, vagy csupán a parlamentbe akar bejutni. „Nem jelöltje, hanem miniszterelnöke lesz a kormányváltó szövetségnek. Abban állapodtunk meg az MSZP-vel, hogy az lesz a kormányfő, akinek a listájára többen szavaznak. Azon dolgozom, hogy az Együtt-PM listája kapja a több szavazatot, ellenfélnek pedig Orbánt tekintem” – mondta az Origónak, az október huszonharmadikai blamázsról pedig így beszélt: „Október 23-át nem szeretném hosszan kommentálni, nem akarom növelni az akkor okozott kárt. Volt egy előzetes írásos megegyezés a résztvevők között, hogy végre nem egymással foglalkozunk, és nem használja senki önös céljaira a rendezvényt. Mégsem így történt”.

Az Orbán-fej megrugdosásról és a békéscsabai "bakiról" is megvan az Együtt 2014 vezérének véleménye: „A szobordöntés radikális, de legitim módja volt, hogy a szolidaritásosok kifejezzék a dühüket az Orbán-rezsimmel szemben. Csak voltak szervezési hibák, amelyek a jó ízlés határán túl tolták a rendezvényt. A békéscsabai bakiban a PM vállalta a felelősséget, lett is személyi következménye a dolognak. Szervezetileg és személy szerint is újak vagyunk, ennek minden hátrányával és előnyével. Mondom is a kollégáknak mindig, hogy tavaly ősszel olyan apróhirdetést kellett volna feladnom: „Kezdő pártpolitikus miniszterelnöki gyakorlattal társakat keres.” Vagyis: bár vezettem ezt az országot, pártpolitikai gyakorlatom nem volt, ezt nekem is tanulnom kellett, és kell”. A teljes interjú

itt

olvasható.

Fotó: Origo.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.