Pesti Srácok

Ránk is figyel(t) a Nagy testvér

Ránk is figyel(t) a Nagy testvér

Magyarországot is megfigyelte az amerikai Nagy testvér, amelynek köze lehetett a csehországi kormányválsághoz is - írja a szerdai Magyar Nemzet. A magyar parlamenti pártok is érintettek lehetnek az Egyesült Államok nemzetbiztonsági ügynökségéhez, az NSA-hoz fűződő lehallgatási botrányban, és a velünk egy szövetségi rendszerben lévő nagyhatalom az érdekei szerint üzletelhetett a begyűjtött adatokkal.

Így értékelték a Magyar Nemzet kérdésére nevük elhallgatását kérő hírszerzési szakemberek Kocsis Máténak, a Fidesz politikusának azt a bejelentését, hogy a történtekkel összefüggésben Orbán Viktor miniszterelnök egyeztetésre hívta a parlamenti pártok frakcióvezetőit. A Magyar Nemzet hírszerzési forrásai az ügy komolyságát hangsúlyozva Petr Necas cseh miniszterelnök júniusi, korrupciós ügyek miatt történt lemondására és az ezt követő belpolitikai válságra emlékeztettek, amelyet – mint mondták – titkosszolgálati berkekben az amerikai adathalászat során keletkezett, majd befolyásszerzés céljából „elajándékozott” adatokra vezetnek vissza.

Az NSA minden elképzelhető mértéket meghaladó adatgyűjtési programjáról a szervezet egykori informatikusa, Edward Snowden szivárogtatott ki adatokat. Kiderült, hogy a hírszerző ügynökség erre szakosodott szerve európai vezető politikusokat is lehallgatott, a WikiLeaks világhálós portál pedig a múlt héten az NSA lehallgató-átjátszó központjainak helyszínét tartalmazó dokumentumokat tett közzé, melyek egyikén Budapest is szerepel. A hírre reagálva a Külügyminisztérium múlt szerdán arra hívta fel az Egyesült Államokat, hogy mielőbb tisztázzák a helyzetet, és adjanak magyarázatot a lehallgatásokra.

PestiSracok facebook image

A teljes cikket itt olvashatja el.

Fotó: Stuartwilde.com

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.