Pesti Srácok

Rohác: Soha nem öltem embert

Rohác: Soha nem öltem embert

A hatszoros bérgyilkossággal gyanúsított, illetve részben már megvádolt szlovák Jozef Rohác tagadja, hogy a Meciar-érában a szlovák titkosszolgálat katonájaként titkos merényletekben vett volna részt Magyarországon. P. Gál Judit Halálosztók című könyvében azt állította: soha nem ölt embert - írja Nol.hu. „Összefonódott az életem mindennel, mindenkivel. Azzal a múlttal, amit nekem tulajdonítanak. Hiába mutatnak bármilyen bizonyítékot ellenem a Fenyő-ügyben, ha én tudom biztosan, hogy nem én voltam”. A magyarul jól beszélő hatszoros bérgyilkossággal vádolt szlovák Josef Rohác szavai ezek, aki 2008. őszi prágai elfogása óta először szólalt meg a magyar sajtóban, P. Gál Judit Halálosztók című könyvében. Rohác, a Fogorvos (mert állítólag egy fogorvosi táskában hordta a gyilkoláshoz használt eszközeit), a már a bíróság előtt folyó Fenyő-üggyel kapcsolatban azt mondta, ő Prágában bujkált, amikor a médiamogult meggyilkolták. „Ha kívülálló lennék, és valaki nekem ugyanezt a történetet elmondaná a Fenyő-ügyről, az ellenem kreált bizonyítékokról, én se hinnék neki. Sajnos ezt el kell ismernem. De ez nem változtat azon, hogy a gyilkosságot nem én követtem el”. Rohácot 2008 őszén fogták el Prágában, ahol több mint tíz évig bujkált. Rohácról az elmúlt tíz évben mind a magyar, mind a szlovák hatóságok szinte tényként állították, hogy szoros kapcsolatban állt a Meciar-érában a szlovák titkosszolgálattal, a SIS-szel. Azt feltételezték róla, hogy a SIS megbízásából robbantott pokolgépet 1998 tavaszán a Fidesz Lendvay utcai székházánál, Torgyán József és Szájer József lakása előtt, s ő helyezett el bombát a Kisgazdák Belgrád rakparti központja előtt is, de ez utóbbit valamiért nem sikerült működésbe hozni. Ugyanakkor a rendőrségnek számos bizonyítéka van arra is, hogy bizonyos ideig a Béke Hotel egyik szobájában tárolták az Aranykéz utcai merénylethez használt pokolgépet. A szobát Rohác és társai vették ki hamis szlovák diplomata-útlevéllel – a nevükre szóló diplomata-útlevelek ugyancsak Rohác és csapatának titkosszolgálati kötődését valószínűsítik. „Igaz, hogy a Mechiar-érában a titkosszolgálat katonája volt?” – kérdezte tőle P. Gál. „Nem. Azt írták rólam, hogy Patkány a becenevem. Kreáltak rólam egy történetet, és tíz év alatt, amíg szökésben voltam, újabb és újabb hazug információkat szivárogtattak a sajtónak, ezzel akartak provokálni, hogy elkaphassanak. A rólam szóló történetek legnagyobb része egyszerű mese. Úgy születtek, mint a népmesék. Vesznek egy pici valóságot, aztán költenek köré egy történetet”.

A teljes cikk itt olvasható. Fotó: Parameter.sk

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.