Pesti Srácok

Senki ne hagyja őrizetlenül a poharát

Senki ne hagyja őrizetlenül a poharát

Az idén várhatóan emelkedik a kábítószer miatt kórházba kerülők száma az előző évekhez viszonyítva – mondta Zacher Gábor toxikológus a rendőrséggel közösen tartott hétfői sajtótájékoztatón Budapesten.

Hozzátette: az idén 2200-ra tehető a kábítószer miatt kórházba kerülők száma, ami emelkedés a tavalyi mintegy 2000-hez és a tavalyelőtti 1800-hoz képest. A Péterfy Sándor Utcai Kórház klinikai toxikológiai osztályának vezetője példaként említette, hogy az alkoholfogyasztás miatt kórházba kerültek nélkül az elmúlt hétvégén osztályukon 14 embert kezeltek valamilyen tudatmódosító szer miatt. A legnagyobb veszélynek azt nevezte, hogy nem tudható a szerek összetétele, az eddigi vizsgálatok pedig azt igazolják, hogy hiába mondja azt a fogyasztó, hogy csak egyféle tablettát fogyasztott, valójában 3-4, vagy akár 5-6-féle anyag mutatható ki a laborvizsgálatban. Hangsúlyozta azt is, hogy az elmúlt hetekben olyan vadonatúj szerek jelentek meg, amelyeket még csak Japánban sikerült kimutatni.

A főorvos úgy vélte, a kilencvenes években még sokkal nagyobb volt a szerhasználati biztonság, ma már a szakemberek is az internetről, különböző, a fogyasztók által használt fórumokról és portálokról tájékozódnak arról, hogy milyen hatást váltanak ki az új anyagok. Bizonyítást nyert az is, hogy az összetételben egy pici módosítás is teljesen más hatást eredményez – tette hozzá.

PestiSracok facebook image

Ismeretlen összetétel

Csákó Ibolya, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) bűnügyi főosztályának munkatársa is a dizájnerdrogok veszélyére, azok bizonytalan összetételére hívta fel a figyelmet és arra, hogy a jellemzően Kínából érkező szintetikus szerekről maguk az eladók sem tudják pontosan, hogy mit tartalmaznak. Míg korábban a Kínából érkezett anyagokból jellemzően Belgiumban és Hollandiában készítettek tablettát és csomagolták, az utóbbi időszakban már Magyarországon is találtak több illegális labort. Az ismeretlen összetételről szólva azt hangsúlyozta, hogy egyre többen kerülnek sürgősségi osztályra fogyasztás miatt és több a halálos áldozat is, mint korábban. Arra figyelmeztetett, hogy a fogyasztók nem gondolnak arra, hogy az adott dózis hatása csak később érezteti a hatását, ezért még egy tablettát bevesznek, így a vélt hatásos dózis egyben halálos is lehet. Arra is felhívta a figyelmet, hogy senki ne hagyja őrizetlenül a poharát a szórakozóhelyeken, mert az utóbbi hetekben több ember italába is szintetikus kábítószert kevertek. Ha pedig őrizetlenül hagyta, inkább kérjen egy másikat – mondta.

Németh Ágnes, az ORFK bűnmegelőzési osztályának vezetője azt hangsúlyozta, nagyon nagy a felelőssége a szülőknek és a pedagógusoknak, hogy a gyerekeknek megfelelő információik legyenek, és meg tudják állni az ilyen szerek kipróbálását. A haláleseteket meg lehet előzni – mondta, hozzátéve, hogy a felvilágosítást nem a 15-17 éves korosztálynál kell kezdeni, hanem már az általános iskolában. Szükségesnek nevezte azt is, hogy a szórakozó fiatalok csapatában mindig legyen valaki olyan, aki figyelmeztetni tudja a többieket, emellett a szülő is figyeljen a gyermekeire és beszélgessen velük erről a témáról.

mti

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.