Pesti Srácok

Százmilliós Posta-mutyi

Százmilliós Posta-mutyi

Egy volt adóellenőr után most egy volt postai dolgozó tálalt ki a rendőrségnek – írja a Magyar Nemzet. – A Magyar Posta 2006 és 2011 közötti jármű-értékesítéseiről árult el bizalmas információkat az ex-postás. Állítólag nagyon alacsony áron adták el a használt kocsikat olyan kereskedőknek, akik nagy haszonnal tovább adták azokat. Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt már nyomoz is az ügyészség a Magyar Posta háza táján, egy volt alkalmazott ugyanis úgy tűnik, hogy követte az ex-adóellenőr példáját és a rendőrségre ment feljelentést tenni. Az egykori alkalmazott szerint - és azt mondja, erre bizonyítékai is vannak - a posta 2006 és 2011 között, 5 éven át előre megbeszélt módon értékesítette használt autóit. Megvolt a vállalkozó, aki megvette azokat, a piacinál jóval alacsonyabb áron, majd 30-50 százalékos haszonnal tovább adta őket. A folyamatból pedig még az értékbecslés is kimaradt. A volt alkalmazott szerint a kár meghaladhatja a 100 millió forintot, de ennél jóval többről is szó lehet. Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság korrupció és gazdasági bűnözés elleni főosztálya nyomoz, de az ügyészség is részt vesz az eljárásban.

Fotó:Parkolo.freeblog.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.