Pesti Srácok

Vörösiszap: Fizess Mal!

Vörösiszap: Fizess Mal!

Elsőfokú, nem jogerős ítéletében a Fővárosi Törvényszék arra kötelezte a Mal Zrt.-t a hogy 32 millió forint kártérítést fizessen egy családnak a vörösiszap-katasztrófában okozott nem vagyoni kárért. Az ítélet szerint a cég a 2010. október 4-én az ajkai gyártelepén lévő X-es iszaptározó gátfalának átszakadásával összefüggésben megsértette egyebek között a felperesek jogát a testi épséghez és az egészséghez, valamint az emberi méltósághoz és az egészséges környezethez. A bíróság ezért arra kötelezte a Mal Zrt.-t, hogy az öttagú kolontári család alkotta felperesek közül a szülőknek 9 és 12 millió forintot, egyik, a katasztrófában megsérült gyermeküknek 5 millió forintot, két másik gyermeküknek pedig 3-3 millió forintot fizessen meg 15 napon belül. A cégnek a 32 millió forint után a családnak a katasztrófa napjától számított mindenkor érvényes jegybanki alapkamattal egyező késedelmi kamatot és 1 millió 16 ezer forint perköltséget is meg kell fizetnie, illetve az államnak 900 ezer forint illeték mellett további 256 ezer 250 forint állam által megelőlegezett költséget köteles megtéríteni. Pál Helga, a Mal Zrt. jogi képviselője közölte, hogy fellebbeznek az ítélet ellen.

Fotó: Magyar Hírlap

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.