Pesti Srácok

Közösségformálás Gyöngyösön: Egy város, egy ünnep

null

Kikérte magának Faragó László, Gyöngyös polgármestere a civil adománygyűjtés meghiúsításáról szóló cikkünket, szerinte lapunk egyoldalúan mutatta be a kialakult helyzetet. A városatya a PestiSrácok.hu-nak elmondta, továbbra is ragaszkodik közösségformáló alapelvéhez, amely szerint „egy város- egy ünnep”. Korábban lapunk megírta: a tavalyi nagy sikerű “Ajándékdoboz” névre keresztelt adománygyűjtés terve elé gáncsot vetett a gyöngyösi városvezetés, többek közt arra hivatkozva, hogy a Jónap.hu Kft által kiszemelt Barátok terén „nagy forgalmú rendezvények megtartása nem célszerű az újonnan kialakított pihenő park jelleg miatt”.

Faragó László a jótékonysági gyűjtéssel kapcsolatos döntését így magyarázta: „ 2010 októbere óta azon dolgozom, hogy a városban az addig jellemző széthúzás megszűnjön. Minden nevezetes napot, nagyobb eseményt egy rendezvényen ünnepel a város az utóbbi években. Ennek fényében nem szerettem volna, ha a Jónap.hu Kft. civil adománygyűjtése, valamint a hozzákapcsolódó vásár pár száz méterrel odébb nyitotta volna meg kapuit. A történelemben egy vezető sem állt soha bármilyen karitatív tevékenység, adománygyűjtés útjában, így én sem. Természetesen az ötletet támogattam, így felajánlottuk a szervezőknek, hogy a városi vásárhoz csatlakozva, tetszőleges nagyságú területen gyűjtsenek a rászorulóknak. Ezt a lehetőséget azonban ők utasították vissza, számomra érthetetlen módon. Jelenleg is lenne számukra hely, szívesen látnánk őket.”

Jurák Kata a civil adománygyűjtés főszervezője a PestiSrácok.hu-nak elégedetten mesélte, „az Ajándékdoboz azóta megnyitotta kapuit:Az adománygyűjtés végül a Gyöngyház Bevásárlóközpontban kapott helyet. A visszajelzések szerint nyugat európai színvonalon sikerült megvalósítani az elképzelést. A rendezvénysorozat egyik kulcs momentuma a járásban élő óvodások és bölcsődésék megajándékozása. 2048 ovis és 163 bölcsis gyermek kapta meg a mikuláscsomagot. Azokba a hátrányos helyzetű intézményekbe, akik nem tudták megoldani azt, hogy a gyűjtés helyszínén vegyék át a meglepetések, a Kékes Kutató Mentő Alapítvány közreműködésével december 6-án reggel egyenként vittük el a kicsiknek a csomagocskákat.”

PestiSracok facebook image

(Fotó- Jónap.hu Kft.)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.