Pesti Srácok

Együtt, de csak 2018-ban

Együtt, de csak 2018-ban

Miközben a baloldali ellenzék hivatalosan a 2014-es választási győzelemre készül, az MSZP-nél és a DK-nál a vereségre is készül forgatókönyv, már a 2018-as posztok felosztása folyik – írja a hvg.hu szocialista és DK-s forrásokra hivatkozva. A lapnak nyilatkozó források szerint a harc immár a Fidesz kétharmadának megakadályozásáért, valamint az „ellenzék vezére” cím megszerzésért folyik. „Az újabb kétharmad a tét, és az, hogy milyen ellenzéke lesz a rendszerét konszolidálni akaró Orbán-kormánynak” – nyilatkozta a hvg.hu-nak egy idősebb szocialista politikus. Habár a bajai videóbotrány és az október 23-i, balul elsült közös ünneplés után a felek többször kezdeményezték az ellenzéki együttműködés újragondolását, érdemi lépéseket nem tettek ebben az irányban, a választási listák nem változtak.

Továbbra is a levegőben lóg a miniszterelnökjelölt személye is. A pártvezetéssel kritikus szocialista források szerint Bajnainak be kéne állnia Mesterházy mögé, cserébe viszont az Együtt-PM jobb pozíciókat kaphatna a jövő őszi önkormányzati választáson. Állítólag „ötletelés szintjén” az is felmerült, hogy közös kormányfőjelöltként hazahívják Andor László európai biztost, Bajnai pedig 2014-ben indulhatna a budapesti főpolgármesteri posztért, de hivatalosan semmiféle egyeztetés nem folyt erről – állították mindkét pártból a hvg.hu-nak. Fotó: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.