Pesti Srácok

Eladták a Tv2-t, Fidesz-közeli vevőről pusmognak

Eladták a Tv2-t, Fidesz-közeli vevőről pusmognak

A Tv2 vezetése ma hivatalosan is bejelentette a dolgozóknak, hogy az eddigi német tulajdonos, az ProSiebenSat1-csoport eladja az országos kereskedelmi csatornát - írja az Index. „A már igen hosszú ideje zajló TV2 eladási procedúra a végéhez közeledik. Az eredményéről pedig személyesen, egyelőre informálisan szeretnélek tájékoztatni benneteket holnap, 10.00-kor, a mozi teremben. A hivatalos tájékoztatásra, a ProsiebenSat1 közleménye alapján, hétfőn kerül sor. Bár az időpont, tudom, nem a legszerencsésebb, azért remélem minél többen el tudtok jönni” – írta pénteken délután váratlanul Simon Zsolt, a Tv2 vezérigazgatója a vállalat belső levelezőrendszerén, és hozzátette: „Addig is, kérlek, felelősen kezeljétek ezt az információt”. Az Index információi szerint a mostani nagy bejelentésen Simon Zsolt azt mondta el, hogy ő maga vette meg a csatornát a Tv2 gazdasági igazgatójával Yvonne Dederick-kel közösen. Azt információink szerint Simon is elismerte, hogy nincs ekkora magántőkéjük, de hogy milyen befektetői csoportokkal működik együtt, azt nem árulta el munkatársainak sem. Arról, hogy mégis mennyit ér a Tv2, Simon szintén nem beszélt. De a cég piaci helyzetét, üzleti lehetőségeit ismerve az eladási ár annak ellenéretízmilliárdos nagyságrendű, hogy a Tv2 árbevétele 2012-ben 12,5 százalékot csökkent egy év alatt, és 2010 és 2012 között összesen 18 milliárd forintos veszteséget voltak kénytelenek elkönyvelni. Simon Zsolt csak annyit jelentett be, hogy a mögötte álló cég magyar tulajdonosi háttérrel rendelkezik. Ez, és a bejelentés szokatlan időpontja azt sejteti, hogy igazak a pletykák, miszerint Fidesz-közeli befektetők vetettek szemet a tévécsatornára. A bejelentést megismerő Tv2-es dolgozók között legalábbis tudomásunk szerint ez volt az általános értelmezése az adásvételnek. A Fidesz-közeli befektetőt valószínűsíti az is, hogy Simon Zsolt jó kapcsolatokat ápol a kormánypárttal. Ahogy a Magyar Narancs írta két évvel ezelőtti cikkében: „A korábban a baloldallal rokonszenvező Simon Fidesz-szimpatizáns, felesége (azóta már elváltak) által működtetett, de közösen tulajdonolt könyvesboltjuk a lakhelyükön, Budakeszin hivatalos kopogtatócédula-gyűjtő helye volt a pártnak az országgyűlési és az önkormányzati választásoknál is, és Ennert az önkormányzat közművelődési és jogi bizottságának külső bizottsági tagjává választották”.

Fotó: Hetek

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.