Pesti Srácok

Filmmaffia verte át Szarvas Józsefékat

Filmmaffia verte át Szarvas Józsefékat

Több tízmillió forinttal tartoznak és fiktív cég nevére kötött szerződést a színészekkel és stábtagokkal a Talent: A Sikercsapat című zenés film producere, állítja iparági forrásokra hivatkozva a Blikk. A filmmaffiát emlegető bulvárlap szerint a film forgatása egész nyáron zajlott, és az utómunkálatok azóta is tartanak, de senkit sem fizettek ki, és azóta hitegetik a sztárokat. Az előkészítési fázisban, illetve a forgatás megkezdéséig mindenki úgy tudta, hogy a produkciót az Origo Film Group készíti, és a munkálatok is náluk zajlottak (a cégnek egyébként semmi köze az origo.hu hírportálhoz). A produceri oldalról folyamatosan más-más ígéretek hangzottak el a kifizetések módját és dátumát illetően, és több közismert cég neve is elhangzott, akik támogatóként vesznek részt a produkció-ban, ám azóta kiderült, hogy egyik cégvezetőnek sincs tudomása a szponzorációról. A sztárok háborognak, és értetlenül állnak a kialakult helyzet előtt, filmmaffiát emlegetnek, és már rendőrségi feljelentést is tettek. A Blikk megkereste a film színészeit, többek között a Nemzeti Színház színészét, Szarvas Józsefet is, aki csak szűkszavúan nyilatkozott a történtekről. „Furcsa szerződést írattak velünk alá, és valóban nem kaptuk meg a fizetésünket. Erre várunk azóta is” – mondta a színész a bulvárlapnak. A teljes cikk itt olvasható. Fotó: Szarvasjozsef.szinhaz.org

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.