Pesti Srácok

Hunvald győzött: nem kell visszafizetnie a pénzt

Hunvald győzött: nem kell visszafizetnie a pénzt

A bíróság elutasította az erzsébetvárosi önkormányzat beadványát Hunvald György és társai ellen. A kerület - amelyet most egy fideszes politikus, Vattamány Zsolt vezet - azért akarta beperelni az erzsébetvárosi ingatlanügyben vádolt volt politikust és a többi vádlottat, hogy fizessék meg neki az okozott károkat. A kerület csaknem 1,8 milliárd forintot próbált behajtani rajtuk. A Népszava információi szerint a Fővárosi Törvényszék alapvető fogalmi és formai hibák, jogi bakik miatt utasította el a beadványt, amely a jogerősen még le sem zárt ingatlanüggyel összefüggésben követelt volna fejenként több százmillió forintot a vádlottaktól. Az erzsébetvárosi ingatlanügy az előző ciklus egyik legnagyobb, ismert politikust is érintő korrupciós ügye volt. Hunvald György korábbi MSZP-s polgármestert, Gál György korábbi SZDSZ-es gazdasági bizottsági elnököt és 23 társukat bűnszervezetben elkövetett csalással, hűtlen kezeléssel, vesztegetéssel és más bűncselekményekkel vádolták. A vádiratban összesen tizenhét önkormányzati tulajdonú épület áron aluli értékesítése, illetve annak kísérlete szerepelt. Az idén októberben született legutóbbi ítélet Gál Györgyre nyolc és fél év börtönt, Hunvaldra másfél évet szabott ki. Utóbbi ezt már bőven leülte előzetes letartóztatásban, így most szabadlábon van. Sőt, a strasbourgi bíróság friss döntése értelmében indokolatlanul tartották fogva 31 hónapon át ítélet nélkül, így jogosan követelhet kártérítést az államtól. A teljes cikk itt olvasható.

Fotó: Hvg.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.