Pesti Srácok

Kiss Ernő már szabadlábon

Kiss Ernő már szabadlábon

Hazaengedte a rendőrség Kiss Ernőt - értesült a Hvg.hu. Mint korábban megírtuk, az egykori rendőr dandártábornok Pintér Sándor belügyminiszter és Polt Péter legfőbb ügyész segítségét ígérte a több, mint 15,1 milliárd forintos hűtlen kezeléssel vádolt volt MVM vezérnek, Kocsis Istvánnak. Úgy tudjuk, hogy Kocsis egy ideig fizetett is Kiss Ernőnek, valamint – eddig számunkra ismeretlen – bűntársainak, de mivel nem történt semmi az ügyben és végül meg is vádolták, illetve azóta bíróság elé is állították, az egykori MVM vezér feljelentette a tábornokot. Az ügyben ekkor nyomozás indult, s Kocsist a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársai betechnikázták. Így kellett egy találkozóra elmennie, ahol Kiss tábornokot lehallgatták. A felvétel egyértelmű bizonyítéka lett a nyomozásnak, de emellett nyilván van más is az ügyészség kezében. Kiss Ernőt a napokban szembesítették, nagy valószínűséggel Kocsissal kellett úgymond "felelgetősdit" játszania. Azt senki sem árulta el, van-e az ügynek másik gyanúsítottja.

Nem tartanak a szökéstől

„Nincs szükség arra, hogy Kiss Ernő továbbra is előzetes letartóztatásban legyen, mert minden olyan nyomozási cselekményt elvégzett a Központi Nyomozó Főügyészség, amelyeknél fontos volt az, hogy a tábornok szabadlábon ne veszélyeztesse azok lefolytatását. Mivel ezek megtörténtek, az előzetes fenntartására nincs szükség, Kiss Ernő hazamehetett – közölte a rendőrség helyettes szóvivője a Hvg-vel. Kiss Ernő így szabadlábon védekezhet, sem házi őrizetet, sem lakhelyelhagyási tilalmat nem rendeltek el vele szemben. Meg kellene szólalnia végre – így vélekedtek Kiss Ernő volt kollégái és jelenlegi rendőrök a facebookos véleményeikben. Ehhez egy hozzászóló azt írta be, hogy „Soha nem fog kitálalni… lehet rá biztosan rosszat mondani, de betartja a sírig tartsd a pofád elvet.” - írja a Hvg.hu.

PestiSracok facebook image

Veretes múlt

Kiss Ernő 2007. november 23-án a tábornok szolgálati autójával három gépkocsinak is nekiütközött – az ügyészség akkori gyanúja szerint ittasan –, ami miatt rendőrkapitány megbízását Bencze József országos rendőrfőkapitány azonnali hatállyal visszavonta. Kiss Ernő azt állította, nem ő, hanem alteregója okozta a balesetet. Az autóját ugyanis ellopták. Három évvel később újabb ittas vezetésen kapták a rendőrök a III. kerületben. Kiss Ernőt a történtek miatt nyugalmazták, ő azonban rendőr akart maradni, ezért munkaügyi bírósághoz fordult. A Fővárosi Törvényszék tavaly júliusban jogerősen semmisnek nyilvánította azt a miniszteri határozatot, amelyben eltiltották Kiss Ernő nyugalmazott rendőr dandártábornokot az egyenruha és a rendfokozat viselésétől. A bíróság megállapította: a miniszter nem volt jogosult ennek a döntésnek a meghozatalára, ezt előterjesztésre a köztársasági elnök tehette volna meg. Fotó: Magyarhirlap. A Hvg.hu teljes cikke itt olvasható.

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.