Pesti Srácok

Mandela: Királyi sarj, terrorista, fogoly, elnök

Mandela: Királyi sarj, terrorista, fogoly, elnök

Meghalt Mandela. Az Index remek képösszeállítással (is) emlékszik a dél-afrikai államférfire. „95 éves volt. Otthonában kezelték tüdőfertőzéssel. Királyi sarj, terrorista, fogoly, elnök: Mandela sok szerepet betöltött életében. Egy hányattatott sorsú, örökké emlékezetes államférfi életrajza”. A teljes képsorozat itt megtekinthető.
Az Origo szerint „Mandelára egy egész nemzet az apjaként gondolt, és bár már tíz évvel ezelőtt visszavonult, sokak szemében ő volt a garancia az ország problémáinak legyőzésére. Halála után rázós korszak jöhet Dél-Afrika életében”. Dél-Afrika első fekete elnöke 1918-ban született. Az egyetemről már két év után kizárták, mert diáktüntetéseken vett részt. 1944-ben lépett be a feketék jogaiért küzdő Afrikai Nemzeti Kongresszusba (ANC). 1964-ben bíróság elé kellett állnia, szabotázzsal vádolták, és azzal, hogy terrorcselekményben vett rész. Életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték, és végül 27 évet töltött börtönben. 1990-ben bocsátották szabadon, ezzel véget ért az apartheid rendszer is Dél-Afrikában. Három évvel később megkapta a Nobel-békedíjat, egy évre rá pedig elnökké választották. Egy ciklust töltött el az elnöki poszton, majd a politikától visszavonulva a jótékonysági alapítványa ügyeit egyengette. Bár az elmúlt évtizedben kerülte a nyilvánosságot, fontos szerepe volt abban, hogy Dél-Afrika rendezhette meg a 2010-es labdarúgó-világbajnokságot.

Nelson Mandela egészen elképesztő tartással és emberséggel élte le a börtönéveket – írja az Origo. Önéletrajzában, a Long Walk to Freedom (Hosszú út a szabadságig) című könyvben így emlékszik vissza a Robben Islanden eltöltött hosszú időre: „Reggelenként kisétáltam az udvarra, és ott minden élőlény, a sirályok és a barázdabillegetők, a fák és még a kósza fűszálak is mintha mosolyogtak és ragyogtak volna a napfényben. Ezek voltak a pillanatok, amikor még a világnak ebben a kicsi és elzárt szegletében is megláttam a szépséget, és tudtam, hogy a népem egy napon szabad lesz”.

Fotó: Index. Az Origo cikke itt, az Indexé itt és itt olvasható.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.