Pesti Srácok

Melegh: Rezest nem ismertem, a Merciket megérdemlem

Melegh: Rezest nem ismertem, a Merciket megérdemlem

Nem érti Melegh Gábor, hogy miért támadja a sajtó a Rezesová-üggyel kapcsolatban. Bár a szlovák vádlottat az ország legismertebb műszaki szakértőjének szakvéleménye hozta a vártnál kellemesebb helyzetbe, Melegh nem érti, miért találták meg. A Lánchíd Rádiónak adott interjúban azt mondja, bár a közlekedés szakértője, sohasem hallott az egykori közlekedési miniszterről, Alexander Rezesről. A portálunk által felemlegetett Mercedes-gyűjteményről is markáns véleménye van. a Nem itta ela becsületes munkával megszerzett pénzt, inkább autókra költötte. Az interjú lejegyzését köszönjük az MNO-nak. Önkényesen kiragadott részletek:

Lánchíd Rádió: Itt egy közlekedési programról beszélünk, és Rezesovának az édesapja közlekedési miniszter volt annak idején. Ismerte őt korábban?

Melegh Gábor: Soha még csak nem is hallottam róla.

PestiSracok facebook image

LR: Mindezek tükrében, amiket az imént elmondott, Ön semmiféle jogosságát nem látja annak, hogy Önt összeférhetetlenséggel vádolják?

MG: Mivel én az ügyben benne voltam, és ismerem pró és kontra az érveket, ezért nem. Ha a médiában ezzel kapcsolatban megjelenő híreknek lenne igazságtartalma, akkor azt mondanám, hogy igen, lehet, hogy egy átlag állampolgár érez ilyet. De én voltam ott, én ismerem ezt az egész folyamatot, én ismerem azt, hogy mikor mondtam nemet, mikor mondtam igent, és én is azt ismerem, hogy a szakvéleményben mi van leírva. Tehát itt nem a szakértő személyét kéne igazán támadni, hanem a szakvéleményben leírtakat kéne megismerni és annak megfelelően értékelni. Ezt a bíróság teszi, nem a közvélemény és nem a média.

LR: Vannak olyan portálok, amelyek az Ön nevével kapcsolatban egy egészen más irányvonalat is megemlítenek. Méghozzá azt, hogy egy nagyon költséges hobbija van. Mercédeszeket gyűjt. Nem túlságosan drága hobbi ez az ön szakmájában?

MG: Van, aki elkártyázza a megtakarított pénzét, van, aki elissza. Én így tisztelgek azon mérnökkollégák előtt, akik ilyen autókat tudtak régebben csinálni. Ennek a költsége nem akkora, mint ami megjelent a híradásokban. Én nagyon örülnék, ha ezek annyit érnének. Sajnos nem érnek annyit. Nekem ez hobbim. Van, aki bélyeget gyűjt, van, aki mackókat. Én ezt gyűjtöm. Ez magánügy.

LR: Ha valakinek eszébe jutna megvizsgálni, mennyit érnek ezek a járművek, bátran állna a vizsgálat elé?

MG: Abszolút bátran. Minden tevékenységem után megtettem azt, amit egy állampolgárnak kell.

A teljes cikk itt elérhető. Fotó: Vezess.hu

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.