Pesti Srácok

S. Ábel útja: Merénylet-terv, lövöldözés, Biblia

S. Ábel útja: Merénylet-terv, lövöldözés, Biblia

Átköltöztették a Venyige utcai börtönbe S. Ábelt, miután beszámíthatónak találták az elmeszakértők - írja a Borsonline.hu. Apja szerint S. Ábel a hitbe menekült az őt ért rossz élmények elől. S. Ábel a legutóbb is a Bibliából idézett szüleinek: „mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó örök dicsőséget szerez nekünk”. „A fiam vizsgálata befejeződött, a szakértők szerint beszámítható – mondta a Borsnak Ábel édesapja. – Már átszállították a Venyige utcai börtönbe, jól ki-jön a rabtársaival. Ábelt rengeteg negatív élmény érte az elmúlt években, gyakorlatilag tönkretették az életét. A hit-be menekül a fiam az őt ellehetetlenítő világ elől. Még tavaly csatlakozott egy kis imaközösséghez, a vallását a börtönben is gyakorolhatja. És mi, a szülei is kitartunk mellette”. A férfit először 2010 februárjában fogták el, azzal gyanúsították, hogy huszonkét diáktársa megölésére készült az ELTE jogi karán. Idén májusban a Fővárosi Törvényszék első fokon, nem jogerősen két és fél év börtönbüntetésre ítélte, de a jogerős ítéletet szabadlábon várta. Akkor tartóztatták le megint, amikor augusztusban a gyanú szerint lövöldözni kezdett egy Móricz Zsigmond körtéri gyorsétteremben. A teljes cikk itt olvasható: Fotó: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.