Pesti Srácok

Tolnai Jánosné: Se nyelvvizsga, se doktori, se diploma?

Tolnai Jánosné: Se nyelvvizsga, se doktori, se diploma?

Sohasem létezett Tolnai Jánosné dr. Szatmári Katalin, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség (OKTVF) főigazgatójának a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán szerzett diplomája, noha önéletrajzában feltünteti azt - írta pénteki blogbejegyzésében Jávor Benedek, az Együtt-PM politikusa. Jávor írásához hozzácsatolta a főiskola levelét, amely szerint a zöldhatóság egykori SZDSZ-es vezetője sosem szerzett diplomát. „Nem csak a doktorátus kellék azonban egy uborkafára felkapaszkodott ember ön- és közbecsapásában. A hivatalos önéletrajzban szereplő középfokú angol nyelvvizsgáról is kiderül, hogy valami hibádzik vele, és egyszer csak rejtélyes körülmények közt tűnik el, a nyelvvizsgabotrány kellős közepén. Ez természetesen véletlen, a nem létező nyelvvizsga korábbi szereplése egy hivatalos dokumentumban pedig valószínűleg gépelési hiba. Ennél jobb magyarázatot a miniszter nem bír adni. Végül itt a diploma, amiről mostanáig szinte semmit nem lehetett tudni, tekintve, hogy a kar, illetve szak, ahol Tolnainé ezt szerezte, a jelek szerint soha nem létezett, maga a nagytiszteletű oklevél-tulajdonos pedig öt év pontossággal nem tudja megmondani, hogy mikor is szerezte, és pontosan miből. Ma végre tisztult a kép a diploma-ügyben. A vitatott diplomát kiadó Kandó Kálmán Műszaki Főiskola jogutódjaként működő Óbudai Egyetem ma kézhez kapott válasza végre egyértelművé teszi: ez a diploma soha nem létezett. Tolnainé, Fazekas Sándor miniszter, a zöldhatóság és a minisztérium sajtóosztályai pedig hónapok óta kitartóan és konzekvensen, gátlástalanul hazudoznak egy közpénzből fizetett kormánytisztviselő ügyében” - írja a politikus a blogján.

A Népszava cikke itt olvasható. Fotó: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.