Pesti Srácok

Vádat emeltek a bérgyilkost fogadó ügyvéd ellen

Vádat emeltek a bérgyilkost fogadó ügyvéd ellen

Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség az ellen a veszprémi ügyvéd ellen, akiről a PestiSrácok írta meg először, hogy bérgyilkost fogadott – írja a Bors. Miként arról portálunk korábban beszámolt, a gyilkosság értelmi szerzőjeként képbe került és most előzetes letartóztatásban lévő Hudvágner Tamás egy cikluson keresztül önkormányzati képviselő volt. Hudvágner egy ideig a veszprémi önkormányzat sportbizottságát is vezette, tagja volt a pénzügyi bizottságnak, a közbeszerzési bizottság szakértőjeként is dolgozott, sőt, a város bűnmegelőzési tanácsnoka is volt. A vád szerint Hudvágner egy kétmilliárd forintos ingatlanüzlet miatt akarta megöletni a vállalkozót. Az egyik érintett azonban feldobta a bandát. Hudvágnert a TEK kapta el, a helyszínen az aprólékosan megtervezett, horrorisztikus gyilkossághoz előkészített eszközöket is megtaláltak. A kesztyűket, ragasztószalagot, maszkot, szemeteszsákokat és egy kloroformmal teli palackot lefoglalták. Bár az ismert ügyvéd menekülőre fogta, a kommandósok leteperték. A vád szerint az ügyvéd egy ismerőse, Sz. Attila közvetítésével megállapodott M. Bélával arról, hogy megölik a vállalkozót. A felbérelt férfi április 9-én egy balatonfűzfői házban elrejtőzve várta az üzleti indokkal odacsalt sértettet, míg megbízója a közelben várakozott.

Portálunk korábban sikerült megszólaltatnia a történet egyik kulcsfiguráját. A videót itt lehet megtekinteni. Korábbi cikkeink itt és itt. Fotó: PS

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.