Pesti Srácok

Vizó légiója: NAV-os, tűzoltó, pénzügyőr, képviselő

null

A korábban gyanúsítottként szereplő hét rendőrön kívül egy egész seregnyi köztisztviselő is képbe került a hírhedt alvilági figura, Vizoviczki László vállalkozásaival kapcsolatban – írja a csütörtöki Népszabadság a Központi Nyomozó Főügyészségtől származó értesülésekre hivatkozva. A múlt tavasszal indított nyomozás nem kevesebb, mint 53 gyanúsítottat nevez meg, köztük egy debreceni önkormányzati alkalmazottat, egy ÁNTSZ-munkatársat, egy tűzoltót és egy pénzügyőrt. Őket azért fizethette Vizoviczki, hogy előre szóljanak, ha a hatóság az érdekeltségébe tartozó 40 vállalkozás – és különösképp a szórakozóhelyek – valamelyike ellen helyszíni vizsgálatára készülne. A nyomozás eddig adatai szerint Vizoviczki bűnszervezetének számlájára mintegy 10 milliárd forintnyi leadózatlan bevételt lehet írni. Az adótartozást köröltekintően dugták el, a rendőrségen, az önkormányzatokon, illetve a NAV-ban is volt Vizoviczkinek erre a célra fizetett embere; ők a pontos forgalmi adatokat lényegében kitörölték a rendszerből - így azután évekig egyetlen szerv se jutott pontos információkhoz a Vizoviczki-cégbirodalomról. A bűnszervezet ellenben egészen precíz könyvelést vezetett a valós és a fiktív forgalomról, melyet Vizoviczki letartóztatása után sem sikerült megsemmisíteni.

A teljes cikk itt olvasható. Fotó: Tv2.

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.