Pesti Srácok

Búcsúzik a politikától Gyurcsány "megerőszakolt" őszödi tanúja

Búcsúzik a politikától Gyurcsány "megerőszakolt" őszödi tanúja

A Facebookon búcsúzik politikai szerepvállalásától Szabó Bálint, a Demokratikus Koalíció szegedi ügyvivője - írja a Szeged Café. Szabó Bálint szerint a Heti Válasznak adott interjúja, amelyben az őszödi beszéd kiszivárogtatásáról beszélt, megpecsételte sorsát. Szabó zavaros történetekkel állt elő az őszödi beszédről, a Heti Válasznak például azt mondta, hogy 2006 nyarán Rózsa-Flores Eduardo Eötvös utcai lakásán vigyázott annak Tito nevű kutyájára, miközben a másik szobában „Katalin, Ferenc és Imre” lejátszotta a 2006. május 26-án elhangzott, és 2006 szeptember 17-én nyilvánosságra került, Gyurcsány Ferenc által elmondott balatonőszödi beszédet. Később az egykori MSZP-s politikus Kiss Péter egykori titokminisztert is összefüggésbe hozta a kiszivárogtatással. „2013. májusában az ominózus Heti Válasz interjúban beszéltem az Őszödi beszéd kiszivárogtatásáról, az árulásról, a politika nagyrészt mocskos világáról, és ezzel – mint utóbb kiderült – pártbeli szerepvállalásom véget ért. 2014 elején aztán köttetett egy megállapodás. Ez a Demokratikus Koalícióról, annak tagjairól és vezetőiről alkotott véleményemen semmit nem változtat, ugyanakkor a megállapodás számomra elvi okokból teljességgel vállalhatatlan. Így most újra eltávolodom a pártpolitika világától, megtartva a DK-s időszakból sok-sok szép emléket és rengeteg barátságot. Jó szívvel gondolok vissza életemnek erre a szakaszára. Köszönöm”- írta. Ő ugyanaz a politikus, aki a bíróságon azt állította, egy politikai ügy miatt megerőszakolta és megverte négy felbérelt ember, állítása szerint két cigányt fel is ismert. Szabó ellen korábban az ügyészség fiktív alapítások alapján folytatott eljárást, ugyanannak a Fiatal Baloldalnak volt a tagja, amelynek Zuschlag János a legismertebb alakja. Reméljük, Szabó döntése nem végleges, ritka hiteles politikus volt.

Fotó: Origo

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.