Pesti Srácok

Félsiker Ukrajnában: lemondott az államfő

Félsiker Ukrajnában: lemondott az államfő

Mikola Azarov ukrán miniszterelnök kedden benyújtotta lemondását - adta hírül az AP hírügynökség Twitter-oldalán - írja a Hvg.hu. Azarov a parlament rendkívüli ülésén jelentette be a lemondást, azt mondta, azért tette: „hogy újabb lehetőséget teremtsek a társadalmi és politikai megegyezésre és a konfliktus békés rendezésére” (Index). A két hónapja tüntető ellenzék Viktor Janukovics államfő lemondását követeli, az azonban sokkal nehezebb ügy. Janukovics a hétfői tárgyalásokon hajlandónak mutatkozott számos újabb engedményre, de sok ellenzéki bizalmatlan az elnökkel szemben.

Az ukrán kormány jelezte, hogy elfogadhatatlannak tartják a radikális cselekményeket. Megállapodtak arról, hogy a letartóztatott tüntetők akkor kaphatnak amnesztiát, ha a tiltakozók elhagyják az elfoglalt épületeket és feloldják az útzárakat, s arról is, hogy visszavonják a január 16-i alapvető jogokat korlátozó törvényt, ami az egyik fő oka volt a tüntetések súlyosbodásának. Ugyanakkor a törvény azon részéről, ami nem váltott ki vitákat, a parlament kedden újra szavazni fog. A kormányoldal és az ellenzék részt vesz az alkotmány reformjában, és európai szervezetekkel is együttműködik ebben. Napirendre veszik a kormány felelősségének megvitatását. Arzenij Jacenyuk, az ellenzéki Batykivscsina vezetője nem fogadta el a miniszterelnöki széket, amit Janukovics elnök már korábban felajánlott. A tárgyalások tovább folytatódnak.

Fotó: Hvg

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.