Pesti Srácok

Figyelő: Lázár lesz Orbán utódja

Figyelő: Lázár lesz Orbán utódja

A Figyelő találgatása szerint Orbán 2017-től államfő, Lázár János pedig kormányfő lehet. Ami a következő ciklust illeti: Navracsics Brüsszelbe távozhat uniós biztosnak, Varga, Némethné és Balog maradhat a helyén, Martonyi pedig nem újrázna. A választásig hátralévő időben "harckészütség" van: a kormány tagjai nem mehetnek szabadságra, ugyanez vonatkozik a Miniszterelnökségre is – írja a Figyelő. A lap forrásai által elmondottak alapján úgy tűnik: Orbán Viktor kormányfő utódjának felépítése lesz az egyik mozgatórugója az átalakításoknak. A tervek szerint Lázár János államtitkár a továbbiakban miniszteri státuszban vezetheti a Miniszterelnökséget, valamint ő lesz a miniszterelnök-helyettes – értesült a lap.

Az új ciklusban a Figyelő találgatásai szerint Lázárhoz kerülhet a közigazgatás, az igazságügyről még nincs döntés. A lap forrása nem zárta ki, hogy Navracsics Tibor követi Andor Lászlót az Európai Bizottság uniós biztosi posztján. A lap úgy következtet, hogy ha a fenti információk helytállóak, akkor "egyértelmű", hogy Lázár János léphet Orbán helyébe. Áder János államfő ötéves ciklusa 2017-ben jár le és helyette Orbán kerülhet a Sándor-palotába, míg Lázár a miniszterelnöki székbe – írja a lap, mely szerint ez az opció "benne van a pakliban". A közös ellenzéki lista a DK-val 400 ezer pluszvoksot hozhat a Fidesznek – mondta a lap egy a Fidesz legfelső köreiben jól tájékozott forrása, aki szerint a belső méréseik azt mutatják, hogy már ezt megelőzően is volt 2,3 millió szavazójuk.

A teljes cikk itt olvasható. Fotó: Délmagyar.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.