Pesti Srácok

Pénzközelben Halász János államtitkár ismerősei

Pénzközelben Halász János államtitkár ismerősei

Bő tíz év után újra felbukkant a Zámbori név, illetve a Bridge Human Service civil szervezet Halász János körül államtitkár körül - írja a Népszabadság. A napilap cikke szerint a Zámbori fivérek nevével már régen, 2001-ben találkozhattak sűrűbben az újságolvasók. Halász János jelenlegi kulturális államtitkár akkoriban a parlament társadalmi szervezetek bizottsága tagjaiból alakult, állami ingatlanok civil szervezetek közti elosztásáról döntő albizottság elnöke volt, és ténykedését tekintélyes sajtóbotrány kísérte, mivel az ingatlanrészekhez jutó civil szervezetek közül sokat a Fidesszel, némelyeket közvetlenül Halásszal lehetett kapcsolatba hozni. Ezek egyike a Bridge Human Service volt, amelynek egyik kurátora, Zámbori Tamás egyúttal a bizottság szakértője is volt. Halász akkor azzal védekezett, hogy már csak azért sem lehet baj, mert az albizottság MSZP-s delegáltja is jóváhagyta a döntéseket. A szóban forgó delegált az a Zuschlag János volt, akit később más civil szervezetekkel kapcsolatos visszaélések miatt több év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek. Halász 2010-től a Nemzeti – később Emberi – Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, majd – L. Simon László tavalyi távozása után – a minisztérium kulturális államtitkára lett. A 2011-es év elejétől Zámbori Tamás főosztályvezetőként kezdett dolgozni a minisztérium szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkárságán, és ezt követően sorban születtek az NKA-döntések a Bridge Human Service-nek különféle célokra juttatott pénzekről... Az összesen valamivel több, mint 20 millió forintot nem az NKA illetékes kollégiumai ítélték meg, hanem miniszteri döntésnek köszönhette a Bridge Human Service, miközben Halász János, akit már 2001-ben is együtt emlegettek Zámbori Tamással, végig az Emminél dolgozott különféle államtitkári posztokon - írja a Népszabadság.

A teljes cikk itt olvasható. Fotó: Blikk.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.