Pesti Srácok

A "kistermelők" betettek a budapesti alvilágnak?

A "kistermelők" betettek a budapesti alvilágnak?

Budapest rendőrfőkapitánya ma értékeli a BRFK múlt évi teljesítményét, addig is a Népszabadság rendelkezésére bocsátott elsődleges adatokat, melyek szerint a főváros közterületei biztonságosabbak lettek, kevesebb bűncselekmény történt, javult a rendőrség felderítési eredményessége. Ez utóbbinak is köszönhető állítólag, hogy a budapesti alvilág ma már csak árnyéka önmagának, és messze nem ad annyi témát a sajtónak sem, mint öt-tíz évvel ezelőtt, vagy még korábban.

A rendőrségnek az elmúlt években sikerült szétzilálni, megosztani és felszámolni a legtöbb „régi, ismert bűnszervezetet”. Némiképpen megkönnyítették a dolgukat – ismerte el Tóth Tamás, Budapest rendőrfőkapitánya – az alvilági iparágakban lezajlott változások is. Napjainkban a prostituáltak mindinkább az interneten kínálják szolgáltatásaikat, és saját vagy bérelt lakásukban fogadják a kuncsaftjaikat. Nincs szükségük stricikre, sem más „védelemre”.

A drogpiacon is megjelentek a „kistermelők”. A vietnamiak után sok magyar magánzó állt neki a marihuánatermesztésnek, s részben a neten, részben saját ismerőseiken keresztül értékesítik áruikat. Emiatt a drogpiac egy része is kikerült az úgynevezett alvilág ellenőrzése alól. Ezek, és az ezekhez hasonló „piaci változások” a rendőrség felderítései eredményességének jelentős javulásával együttesen eredményezték az alvilág visszaszorulását. Tóth Tamás azonban sietve hozzátette: azt ő sem hiszi, hogy a szervezett alvilág feladta volna Budapestet, és vezetői, katonái pár év szabadságot vettek volna ki. Szerinte azonban bármit is tesznek, bárhol is húzták meg magukat, akik bűnt követtek el, azoknak számolniuk kell azzal, hogy előbb vagy utóbb az igazságszolgáltatás utoléri őket.

PestiSracok facebook image

Tóth Tamás úgy véli, a három éve meghirdetett változások eredményei kezdenek beérni. Akkor egy „együttműködő, támogató, segítő rendőrség” kialakítása volt a cél, amely „szóba áll a lakossággal”, együttműködik a civil szervezetekkel, egyházakkal, iskolákkal. Ahol a bűncselekmény áldozata, károsultja a testület számára nem „zavaró tényező”, hanem az a polgár, aki segítségre szorul.

A teljes cikk a NOL.hu-n olvasható.

Fotó: shutterstock

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.