Pesti Srácok

A ténymegállapító bizottság meghallgatta Portikot a börtönben

A ténymegállapító bizottság meghallgatta Portikot a börtönben

Mintegy másfél órán keresztül beszélgetett egy büntetés-végrehajtási intézetben az Országgyűlés Portik-Laborc találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottsága Portik Tamással, az 1990-es évek olajszőkítési ügyleteiről ismert Energol Rt. egykori igazgatójával kedden délelőtt.

Mile Lajos, a testület LMP-s elnöke a Képviselői Irodaházban újságíróknak nyilatkozva azt mondta: Portik Tamás válaszolt a kérdéseikre, de mivel már elég régen voltak a találkozók, sok mindenre nem emlékezett. Portik Tamásnak azokat a kérdéseket tették fel, amelyek segítettek volna megvilágítani a két találkozó hátterét, szándékait, célját, előkészítését. Ezek között a politikával való kötődésre, kapcsolatokra is rákérdeztek.

Kocsis Máté, a bizottság fideszes tagja újságíróknak azt mondta, megítélése szerint nem volt segítőkész Portik Tamás, de érdemes volt meghallgatni, ugyanis volt ellentmondás a többi nyilatkozathoz képest. Ennek fényében Laborc Sándorhoz és Vajtó Lajoshoz is lesznek új kérdéseik - tette hozzá. A fideszes képviselő eredményesnek tartja a bizottság munkáját, mert rámutatott arra, hogy jóval nagyobb figyelmet kell, és kellett volna - "a szocialista kormányok alatt is" - fordítani a szervezett alvilág és a titkosszolgálatok kapcsolatára. Ez az ügy "arra mindenképpen ráirányítja a figyelmet, hogy a Gyurcsány-korszakban nem megfelelően kezelték a titkosszolgálatokkal kapcsolatos ügyeket" - szögezte le Kocsis Máté.

PestiSracok facebook image

Az albizottság kedd délutáni ülésén a tervek szerint Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatóját és a találkozókat megszervező Vajtó Lajos üzletembert hallgatja meg. Mile Lajos azt mondta, ezzel le is zárnák a meghallgatásokat, de az üzletembernek küldött meghívók visszajöttek, és Laborc Sándor sem jelzett vissza, hogy megjelenik-e az ülésen.

A nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény - általa kezdeményezett - módosítása értelmében, ha nem jelennek meg a bizottság előtt, az szabálysértésnek minősül, amely pénzbüntetést jelent - hangsúlyozta Mile Lajos. Ez esetben újra kísérletet tesznek a meghívásukra, de február 28-án befejeződik a bizottság munkája, eddig el kell készíteniük a jelentést. Mile Lajos előre jelezte, hogy e szövevényes ügy minden részletére "kimerítő, megnyugtató választ" nem fognak tudni adni. Megítélése szerint a következő ciklusban folytatódhat a munka, de ez már az új parlamentben felálló nemzetbiztonsági bizottságon múlik.

mti / MTI Fotó: Soós Lajos

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.