Pesti Srácok

Áder aláírta a paksi bővítést, nem lesz népszavazás

Áder aláírta a paksi bővítést, nem lesz népszavazás

Áder János köztársasági elnök aláírta a paksi atomerőmű bővítéséről szóló törvényt. Az államfő szerint a törvény alkotmányos szempontból nem kifogásolható, visszaküldésének egyetlen feltétele sem adott. Ezért hétfőn elrendelte a kihirdetését. Áder megvizsgálta a törvény népszavazásra bocsáthatóságának kérdését is. A köztársasági elnök megállapította, hogy az alaptörvény alapján nem lehet népszavazást tartani nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségről. Ilyen kezdeményezést Magyarország egyetlen polgára, így maga az államfő sem tehet. Mint minden törvény esetében, a paksi erőműről szóló jogszabályra vonatkozóan is részletekbe menő alkotmányos vizsgálatot végzett.

Az Országgyűlés még múlt csütörtökön hagyta jóvá a paksi atomerőmű bővítéséről Oroszországgal kötött megállapodást 256 igen, 29 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett. A szavazás LMP-s képviselők tiltakozó akciója mellett zajlott. Az egyezmény kihirdetését a kormánypártok és a Jobbik-frakció támogatta, a jelen lévő MSZP-s, LMP-s képviselők nemmel szavaztak. Szintén nemmel voksoltak a Párbeszéd Magyarországért független képviselői, a független Ángyán József, Endrésik Zsolt és Szili Katalin, valamint a jobbikosok közül egyedüliként Gaudi-Nagy Tamás.

Forrás: MTI, fotó: Helyitéma

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.