Pesti Srácok

A Btk. változása miatt enyhébb ítélet az autómatricás csalónak

A Btk. változása miatt enyhébb ítélet az autómatricás csalónak

A Debreceni Törvényszék 3 év 6 hónapról 2 év 4 hónap börtönbüntetésre enyhítette keddi jogerős ítéletében T. Rudolf csalás miatt kiszabott büntetését, és 4 év helyett 3 évre tiltotta el a közügyek gyakorlásától - közölte az ítélet után a törvényszék szóvivője az MTI-vel.

Tatár Tímea hozzátette: az enyhébb szankciót az új büntető törvénykönyv (Btk.) indokolja, amely kedvezőbb az adott bűncselekményt illetően, így a törvényszéknek ezt kellett alkalmaznia. Szintén az új Btk. rendelkezései alapján T. Rudolf büntetése kétharmad részének letöltése után kerülhet feltételesen szabadlábra. A jogerős ítélet szerint T. Rudolfnak 30 napon belül ki kell fizetnie csaknem 5 millió forintot a károsultaknak. (Az elsőfokú ítéletet a Debreceni Járásbíróság múlt év májusában hozta meg, az új Btk. pedig 2013. július elsején lépett hatályba.)

T. Rudolf 2007-ben alapított céget, amelynek fő tevékenységi köre hirdetés volt. Betéti társasága (bt.) autótulajdonosokkal kötött reklámszerződéseket: a gépkocsikra a bt. által biztosított öntapadós matrica került fel reklámhordozóként. A szerződések szerint a gépkocsi-tulajdonosoknak munkanapokon legalább napi 30 kilométert kellett megtenniük, és ezért 40 ezer forint havi díjazásban részesültek. A hirdetési szerződések feltétele az volt, hogy a sértettek 95 ezer és 215 ezer forint közötti óvadékot adjanak át. A vádhatóság szerint a cég Debrecenen kívül Miskolcon, Szolnokon és Egerben is tartott fenn fiókirodát, ahol a vádlott és üzletkötői sorra kötötték a szerződéseket.

PestiSracok facebook image

A csalássorozatban a bírósági tényállás szerint 20,5 millió forint folyt be, és mintegy 6,5 millió került vissza az autótulajdonosokhoz, így mintegy 14 millió forintnak veszett nyoma. Annyit lehetett megállapítani, hogy a férfi életkörülményeinek javítására, autóvásárlásra és szórakozásra fordította a pénzt.

A Debreceni Törvényszék másodfokú büntetőtanácsának elnöke, Felegyiné Szabó Ágnes indoklásában kiemelte: T. Rudolf maga is bevallotta, hogy az Il Ferro ötletéből merített, kiderült, hogy pénze vagy értékesíthető terméke nem volt, kockázatot nem vállalt, vállalkozását "szerencsejáték-alapokra" helyezte. A cég működése alatt mindössze egy reklámszerződést kötött, bruttó 100 ezer forint értékben, ebből képtelenség lett volna teljesíteni a sértett autótulajdonosokkal aláírt megállapodásokat. Ehhez képest sorra kötötte a szerződéseket a sértettekkel, "hozomra", reális alap és teljesítés nélkül.

mti / fotó: dehir

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.