Pesti Srácok

A szociológusok szerint kettészakadt Magyarország

A szociológusok szerint kettészakadt Magyarország

Elkeserítő képet fest Magyarországról az a két szociológus, akiket a Népszabadság interjújában megszólaltatott. A baloldali napilap a szakemberek egy kistérségben végzett kutatására hivatkozva azt írja, hogy azoknak a gyerekeknek az aránya, akik 15–17 éves korukban nem tanultak és nem is dolgoztak pedig egy százalékról hatra emelkedett az elmúlt években. A felmérés szerint a korai iskolaelhagyók aránya a 2011-es 21-ről 31 százalék lett. A szociológusok ezen kívül sem sok jelét tapasztalták annak, hogy "Magyarország jobban teljesít". Szerintük az ellenkezőjére van sok jel, hazánk kettészakadt. „Egy területen, a foglalkoztatásban vannak felületi javulásra utaló adatok. Szinte minden más adat – jövedelem, nélkülözés, gyereknyomor, bizalom – rosszabb, mint 2007-ben és mint 2010-ben volt, az ország pedig tovább csúszott lefelé az európai rangsorban” - mondta Ferge Zsuzsa a napilapnak. A szociológus szerint „Orbán Viktor másoktól eltérően ott szorított, ahol az a legsúlyosabb károkat okozta, és ott volt bőkezű, ahol arra semmi szükség nem volt. Ezért is folytatódott az ország szétszakadása. Másutt megpróbálták igazságosabbá tenni az adózást, kihasználva a progresszív adó előnyeit. Mi a legrosszabb pillanatban követtük az egykulcsos adóval Európa keleti térfelét. 2011-től úgy 500 milliárdot adományozott a kormány a felső 10-20 százaléknak, és ennyivel terhelte meg az ország szegényebb felét, különösen a legvédtelenebbeket” - magyarázta.

Ferge szerint „Kelet-Európában is mi vagyunk szinte az egyetlenek, ahol a válság mélypontján csökkentették a munkanélküli-segélyt (9-ről 3 hónapra), ahol a közmunkásbérrel a minimumbér alá mentek, ahol a családi segélyt teljesen megszüntették, és az egyéni segélyeket a létminimum fele alá csökkentették, és ahol a legkisebb keresetűek, a közmunkások is, a legelső fillértől keresetük 35 százalékát adóban és járulékban az államnak adományozzák”. A szociológus szerint a közmunka során a kormány csak „játszik a számokkal”, mert bár háromszázezer emberről beszél, Fergéék szerint havi átlagban 80-100 ezer embert foglalkoztatnak. „A háromszázezres, 2014-ben már négyszázezres szám azt jelenti, hogy ennyi ember kap az év során hosszabb-rövidebb közmunkát. Egy-egy nap átlagosan korábban 80, most már 100-120 ezer ember dolgozik. De a 2020-ig beígért egymillió adófizető munkahellyel mindenképpen baj van. A közmunka nőtt, ám a versenyszférában csökkent a munkavállalók száma” - magyarázta.

A teljes interjú itt olvasható. Fotó: Nol.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.