Pesti Srácok

Bajnai: A Fidesz sík-, mi akadályfutásban indulunk

Bajnai: A Fidesz sík-, mi akadályfutásban indulunk

Velünk van az igazság, ezért erkölcsi kötelességünk mindent megtenni a győzelemért - mondta a Kormányváltók listáján második Bajnai Gordon a választások tétjéről a Népszabadságnak. A volt kormányfő nagy interjújában azt mondta, attól tart, a baloldallal szemben előhúzott negatív ügyek ártanak ügyüknek, és „a Fidesz szándékai szerint akadályozzák, hogy a jövőnkről szóljon a kampány”. Bajnai reméli, hogy a családi ezüstként bemutatott Seuso-kincs „végül nem a felcsúti öregfiúk-bajnokság vándorserlegeként hasznosul majd, mint megannyi más közkincs”.

„Amikor McCain szenátor Budapesten járt és megkérdezte tőlem, hogy tiszta és szabad lesz-e a következő választás, neki is azt válaszoltam: szabad lesz, de tisztességtelen – magyarázta Bajnai a választásról az interjúban. - Szabad, mert valóban mindenki elmehet, és arra szavazhat, akire akar a fülke magányában, de mindaz, ami a választási folyamatban odáig történik a manipulált jogszabályoknak megfelelően, már tisztességtelen. A Fidesz egy százméteres síkfutásban indul, mi pedig egy négyszázméteres akadályfutásban, a célszalag viszont ugyanott van és az órát is egyszerre indítják”.

Bajnai a baloldalt megtépázó Simon-, Welsz-ügyről, az újra felmelegített őszödi beszédről azt mondta: „Hat-nyolc-tíz évvel ezelőtti ügyeket vettek elő, ezzel akarják elterelni a figyelmet Paksról, Felcsútról, Mészáros Lőrincről, vagy éppen Rogán Antal vagyonnyilatkozatáról. Ehhez pedig minden eszközük megvan, még az ügyészség és rendőrség is félreérthetetlen gyorsasággal vizsgálja azokat az ügyeket, amelyekkel ártani lehet az ellenzéknek, miközben például a miniszterelnök vejének családját érintő falopási ügyben csak egy helyben totyognak a hatóságok. Hajmeresztő az is, hogy a kormánypárti Magyar Nemzet előzetesen titkos információkat kap az ügyészségtől. Sokszor onnan tudjuk, hogy készül valamilyen politikai akció, ha a HírTV és Magyar Nemzet újságírói célzott kérdéseket kezdenek el feltenni. Ők valahogy mindig korábban értesülnek, mint a nyilvánosság”.

PestiSracok facebook image

A teljes interjú itt olvasható. Fotó: Nol.hu

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.