Pesti Srácok

Adócsalásért börtönbüntetést kapott a katolikus pap első fokon

Adócsalásért börtönbüntetést kapott a katolikus pap első fokon

Három év tíz hónap letöltendő börtönbüntetéssel sújtotta a Pécsi Törvényszék első fokon, nem jogerősen a Pécsi Egyházmegye gazdasági bűncselekményekkel vádolt volt vagyonkezelőjét szerdán.

A bíróság Bencze Beáta vezette tanácsa Wolf Gyula katolikus papot távollétében költségvetési csalásban, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelésben és a számvitel rendjének megsértésében mondta ki bűnösnek. Az ítélet szerint a jelentős vagyoni hátrányt okozó, szabadlábon védekező vádlottnak meg kell térítenie a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak 8 millió, az egyházmegyének pedig 55 millió forint kárt és kamatait, továbbá köteles több mint 2 millió forint illeték és bűnügyi költség megfizetésére is.

A törvényszék az egyházmegye vagyonkezelői feladatait 1994 és 2010 között ellátó vezetőt tette felelőssé az előző évtized közepétől valótlan tartalmú elszámolási okiratok benyújtásáért, és pénzügyi támogatások jogcímtől eltérő felhasználásáért.

PestiSracok facebook image

Wolf Gyula olyanoknak is engedélyezte összesen mintegy 27 millió forint adó- és járulékmentes kistérségi támogatás kifizetését, akik erre nem voltak jogosultak, így több mint 8 millió összegű nyugdíj-, egészségbiztosítási és munkaadói járulékkal rövidítette meg az állami költségvetést.

Az eljárás során a felelősségét csak részben elismerő vádlott terhére rótták azt is, hogy vagyonkezelői kötelességeit megszegve az egyházmegye által bérelt gondozóotthon bérleti díjához képest három évben összesen 24 millió forinttal magasabb összeg kifizetéséről rendelkezett a bérbeadó, az általa vezetett Fény Kft. részére.

A Fény Kft. számos, jelentős összegű számláját az egyházmegye fizette ki, a társaság emellett bérbe vette a püspöki pincészetet, de 17 millió forint bérleti díjjal adós maradt, sőt az egyházmegye 6 millió forintot fizetett ki a pincészet felújítással, működtetéssel kapcsolatos költségeiből, holott azt a bérlőnek kellett volna állnia.

A törvényszék úgy találta: Wolf Gyula terhére írható, hogy áttekinthetetlen és ellenőrizhetetlen volt a Pécsi Egyházmegye vagyoni helyzete.

Az egyházmegye gazdasági hivatalában nem készültek egyszerűsített mérlegek, nem volt szabályzat a házipénztár kezelésére, s elmaradtak a rendszeres pénztárellenőrzések. A könyvelésben elmulasztották az évenkénti zárásokat, s egy külön pénztár is működött, amelynek bevételeiről és kiadásairól nem készültek bizonylatok.

A dolgozóknak 2005 és 2010 között legalább mintegy 90 millió forint munkáltatói kölcsönt fizettek ki, de a könyvelésben ez nem szerepelt, a ki- és befizetésket egy kockás füzetben vezették.

Problémák merültek fel a máriagyűdi vendégház működtetésével összefüggésben is: ha egy vendég nem kért számlát, a bevételt nem tüntették fel a könyvelésben, az összeg átvételéről cetliket állítottak ki, a pénzek sorsa követhetetlenné vált.

A bíróság a büntetés kiszabásakor súlyosító körülményként értékelte a halmazatot, enyhítőként a vádlott büntetlen előéletét, valamint azt is, hogy a bűncselekményekkel nem gazdagodott.

Az ügyész a büntetés súlyosításáért, a vádlott védője a vád megalapozatlansága miatt, a minősítés megváltoztatásáért, továbbá enyhítésért fellebbezett, így az ítélet nem jogerős. A per a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.