Pesti Srácok

Egy rendőr is őrizetben a lejárt szavatosságú élelmiszer bizniszben

Egy rendőr is őrizetben a lejárt szavatosságú élelmiszer bizniszben

Négy gyanúsítottat, köztük egy rendőrt vettek őrizetbe, miután fény derült egy lejárt szavatosságú élelmiszerek átcsomagolásával, átcímkézésével, illetve továbbértékesítésével foglalkozó szervezet működésére Pest megyében - közölte a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség szóvivője hétfőn az MTI-vel.

Gyugyi Csilla tájékoztatása szerint a bűncselekményt az ügyészség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Terrorelhárítási Központ és a Készenléti Rendőrség összehangolt akciója keretében göngyölítették fel. A szóvivő az előzményekről elmondta, hogy egy ócsai székhelyű cég különböző áruházláncoktól átvett lejárt szavatosságú élelmiszerek megsemmisítését vállalta, a cég vezetője azonban a hozzá beszállított, megsemmisítésre szánt élelmiszerek egy részét továbbértékesítette, így azok visszakerültek a forgalomba.

Március 14-én és 15-én a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség az említett szervezetek közreműködésével - összehangolt akció keretében - tíz helyszínen tartott házkutatást. "Átfésülték" egyebek mellett a cég székhelyét, telephelyét, illetve az átcímkézett árukat értékesítésre átvevők dabasi, felsőpakonyi, törökbálinti és budaörsi raktárait is - mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy valamennyi helyszínen lejárt szavatosságú termékek kerültek elő.

PestiSracok facebook image

Gyugyi Csilla közlése szerint a bűncselekmény-sorozat nagyságrendjére jellemző, hogy az egyik helyszínen - egy 600 négyzetméteres raktérben - 100-150 tonna élelmiszert találtak, rossz higiéniai körülmények között. Az áru lejárt fogyasztási idejű volt, magyar nyelvű jelölést nem tartalmazott.

Egy másik helyszínen épp a lejárt szavatosságú élelmiszerek átcímkézését és csomagolását végezték - tette hozzá a szóvivő. Az ügyben négy embert – köztük egy, a termékek továbbértékesítésében részt vevő rendőrt - hallgattak ki gyanúsítottként rossz minőségű termék forgalomba hozatala miatt.

A Pestvidéki Nyomozó Ügyészség a gyanúsítottakat őrizetbe vette és indítványozta előzetes letartóztatásukat - mondta Gyugyi Csilla.

mti

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.