Pesti Srácok

Kunhalmi nem létező diplomája

Kunhalmi nem létező diplomája

Utólag módosították Kunhalmi Ágnesnek, az MSZP oktatáspolitikusának, XVIII. kerületi egyéni jelöltjének végzettségéről szóló adatokat a szocialista párt hivatalos honlapján – írja az Mno.hu. A hírportál szerint a javítással vált csak egyértelművé, hogy a szocialista politikusnak nincs nyelvvizsgája, így diplomája sem. A Magyar Nemzet forrásai szerint korábban egyértelműen az derült ki az MSZP internetes oldalán leírtakból, hogy Kunhalmi – miután 2009-ben befejezte tanulmányait a Szegedi Tudományegyetem kommunikáció szakán – diplomát szerzett. Ugyanígy félreérthető volt az ELTE politológia szakának 2011-es befejezéséről szóló rész is.

Kunhalmi a Magyar Nemzet megkeresésére elismerte, amikor Simon Gábor botrányát követően a főváros XVIII. kerületében az ellenzéki összefogás jelöltje lett, egyértelműsítették az önéletrajzában szereplő adatait. Mint mondta, korábban csak a két egyetem volt feltüntetve a tanulmányok között, szerinte ez okozhatta a „félreértést”.

Fotó: Mno.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.