Pesti Srácok

Nol: 50 ezer beteg áll sorban, 400 milliárd forint hiányzik

Nol: 50 ezer beteg áll sorban, 400 milliárd forint hiányzik

A Népszabadság az áprilisi választásig hátralévő időben mérlegre kívánja tenni az Orbán-kormány elmúlt négy évben nyújtott teljesítményét. Elsőként az egészségügyben történteket vizsgálták meg. Ismert, hogy amikor Orbán Viktorék átvették a kormányzást, az egészségügy (is) romokban hevert: a kormány szerint 2010 végére hatezer orvos hagyta el az országot, 125 milliárd forintos adósságot halmoztak fel a kórházak. A Népszabadság szerint ez az utóbbi szám nem feltétlenül igaz, a napilap szerint a „kórházak lejárt adósságállománya 37,5 milliárd forint volt. Az idei választási évre 50 milliárdos lejárt tartozással fordultak”. A Népszabadság a kórházszövetség adataira hivatkozva azt írja, az intézmények összadóssága havonta 4-4,5 milliárddal nő.

A napilap szerint a kétségtelenül szükséges struktúraváltásra szinte egyetlen szóba jöhető forrásként fölhasználható uniós fejlesztési pénzek elérését „késleltette a tehetetlenség”. A napilap szerint a 220-230 milliárdos uniós pályázati keretből 90-100 milliárd forint fölhasználása még 2013 végén is bizonytalan volt. „Hat éve düböröghetnének a kórházfejlesztések, mégis csak a debreceni kórházprojekt fejeződött be. Az említett 90-100 milliárdra még a közbeszerzési pályázatokat sem sikerült kiírni. A regionális onkológiai programok közül csak az Uzsoki kórházat és az országos onkológiai centrumot sikerült befejezni” – írja a napilap. A Népszabadság szerint Fidesz egészségpolitikájának pozitív hozadékai a dohányzás visszaszorításáért tett erőfeszítések, valamint az egészségkárosító élelmiszerek megadóztatása. Ezen kívül csak negatívumokról ír a napilap, amely szerint a „gyakorlatban a közfinanszírozott gyógyítás határai a betegek türelmén (és fizetőképességén) múlnak, aki ugyanis az állapota miatt már nem tudja vagy nem akarja kivárni a sorát a többhetes vagy több hónapos várólistán az állami rendszerben, néhány tízezer forintért megvásárolhatja a gyorsabb terápia, a gyógyulás ígéretét jelentő diagnosztikai leletet”.

A Népszabadság szerint jelenleg 50 ezer beteg áll sorban ellátásért, és ezt a kellemetlen toplistát a szürkehályog- és a nagyízületi műtétek vezetik. A Népszabadság szerint nemhogy nem jutott „több pénz a második Orbán-kormány ciklusában az egészségügynek, de összességében a mintegy 400 milliárdos forráskivonásával e tekintetben túl is szárnyalta az oly sokat kritizált Gyurcsány-kormány megszorításait”.

PestiSracok facebook image

A napilap részletes elemzése itt olvasható. Fotó: Boon.hu

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.