Pesti Srácok

Orbán Viktor: Ne feledjétek 2002-öt!

Orbán Viktor: Ne feledjétek 2002-öt!

Közel félmillión vettek részt a Civil Összefogás Fórum által szervezett Békemeneten szombaton délután, ami az eddigi legnagyobb ilyen megmozdulásnak számít - írja a Magyar Hírlap. A hírportál szerint tömeg hosszában teljesen betöltötte az Andrássy utat az Oktogontól a Hősök teréig, ahol Orbán Viktor kampányzáró beszéde zárta a gyűlést. A Deák téren pár fős provokátor csapat Putyinos zászlókkal fogadta a résztvevőket, de az esemény békésen zajlott le.

Hősök terén tartott beszédében Orbán Viktor miniszterelnök még négy évet kért a választóktól. A kormányfő szerint kormányzásuk alatt elvégeztek mindent, amit lehetett, most következhet „e nagyszerű történet” második fejezete. A kormányfő emlékeztetett: a Hősök terén kezdődött 25 éve Magyarország felszabadítása. A hely szelleme, a Hősök tere erőt ad és kötelez. Orbán Viktor arra szólított fel: „emlékezzünk arra, hogy mi, akik itt vagyunk, sosem adtuk fel”. Kijelentette azt is: „a magyaroknak nem kell többé sem kommunizmus, sem szocializmus. Elég volt a trükkökből, a hazugságból!” A miniszterelnök szerint az elmúlt négy évben elvégeztek mindent, amit lehetett, néha úgy érezte, még annál is többet. Kiemelte, amikor majd megírják e négy év „példátlan történetét”, le fogják írni, hogy a magyarok a modern Európában 2010-ben páratlan egységet hoztak létre, bevezették a méltányos közteherviselést, és kiterjesztették azt a bankokra és a multikra is.

„Le fogják írni – folytatta –, hogy csodaszámba ment, amikor a csőd széléről visszarántották az országukat és négy év alatt szolidan növekvő gazdaságot faragtak belőle”. Le fogják írni, hogy a magyarok lehetetlen dolgokra vállalkoztak, de végül sikeresen megküzdöttek a „pénzvilág Góliátjaival”, a birodalmi bürokraták hadseregével, és a dunai árhullámmal is – sorolta, majd kitért arra, hogy a magyarok megvédték a munkahelyeiket és azok százezreit teremtették, és kiszabadították magukat „a Nemzetközi Valutaalap segítő öleléséből” is.

PestiSracok facebook image

A Magyar Nemzet tudósítása itt, a Magyar Hírlapé itt, az Indexé pedig itt olvasható. Fotó: Index

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.