Pesti Srácok

A kétharmad valódi oka: tételesen cáfolják a baloldali vádakat

A kétharmad valódi oka: tételesen cáfolják a baloldali vádakat

Nagymértékben annak köszönhette a Fidesz–KDNP a kétharmadát, hogy két legnagyobb riválisa (baloldali blokk és a Jobbik) közel hasonlóan szerepelt, valamint hogy a kormánypártok közel 20 százalékpontot vertek rájuk – írja az mno.hu elemzésében, amelyben a baloldali kritikákra válaszolt. Az új választási rendszerrel kapcsolatban számos kritika éri a választókerületi beosztást, amelyet igyekeznek úgy beállítani, mintha a baloldal rossz eredményét ez okozta volna – írja a hírportál, amely szerint bár az új választókerületi beosztás annak 2011-es megalkotása folyamatosan össztűz alatt volt a balliberális elemzők részéről, de korábban sem sikerült azt bebizonyítaniuk, hogy az a Fidesz számára kedvezően lett kialakítva.

Jelen választásnál vidéken a baloldal – két, számára rendkívül kedvező választókerület kivételével – valamennyi körzetet elvesztette, ráadásul legtöbb helyen igen nagy különbséggel – írja az mno.hu. Ennek a hírportál szerint semmi köze sincs a körzetek kialakításához. Budapesten 10:8 mandátum arány alakult ki, igen szoros szavazatszámokkal. Az összes szavazatok száma: Fidesz–KDNP: 361 890, baloldali blokk: 349 888. Látható tehát, hogy itt sem mutatható ki a körzethatárok „torzító” hatása. Összességében: a mostani választás eredménye egyértelműen a baloldal gyenge szereplésének következménye, azt a körzetek kialakításával indokolni teljesen megalapozatlan állítás – érvel a hírportál.

A teljes cikk itt olvasható. Fotó: Mno.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.