Pesti Srácok

A pénzen vitatkozik a széthullott Összefogás

A pénzen vitatkozik a széthullott Összefogás

Teljes a káosz a választásra összeborult, azóta viszont egymás riválisaiként fellépő balliberális pártok között - írja a Magyar Nemzet annak kapcsán, hogy most épp az államtól járó párttámogatás szétosztásán vitatkozik a(z) Összefogás Kormányváltás baloldal. Nagyságrendileg félmilliárd forint a tét. A napilap cikke szerint egymásnak ellentmondón nyilatkoznak a baloldali ellenzék pártjai az államtól járó, több százmilliós párttámogatás sorsáról. Úgy tűnik, nemhogy a várható összeg megoszlásáról nem jutnak egyezségre, de még abban sem értenek egyet, hogy egyáltalán nekik kell-e dönteniük a pénz szétosztásáról. Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a minap úgy fogalmazott, volt egy „belső politikai megállapodásuk a párttámogatás felosztására”.

Ezzel egybecsengően, a Népszabadság cikke szerint Szigetvári Viktor, az Együtt–PM társelnöke is azt mondta, az egyeztetéseken az a döntés született, hogy a pénzt a 198 nevet tartalmazó közös lista alapján, az egyes pártok által megnevezett jelöltek arányában osztják szét. A Népszabadság szerint a liberálisok viszont egyáltalán nem akarják, hogy a 198 jelölt arányában osztozzanak a pénzen. Állítólag ahhoz ragaszkodnak, hogy csak a lista első 93 helyén szereplőket vegyék figyelembe: így minden párt arányaiban annyit kapna, ahány jelöltje e névsorban szerepel. Ez azért logikus a részükről, mert a 93. hely után nekik nem nagyon volt jelöltjük...

Az előzetes megállapodásokról szóló nyilatkozatokkal ellentétben a Magyar Nemzet úgy tudja: nem történt ilyen az öt párt közötti egyeztetéseken. A napilap szerint az érintettek egy szándéknyilatkozatot írtak alá, amely a közös listán szereplő 198 nevet szentesítette, ráadásul egy záradék is volt, amely alapján ez a lista nem szolgál alapul máshoz. Vagyis a párttámogatás felosztásához sem.

PestiSracok facebook image

A Nemzet teljes cikke itt olvasható. Fotó: Mno.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.