Pesti Srácok

Az elítéltek már túl vannak a szavazáson

Az elítéltek már túl vannak a szavazáson

Lezárult a szavazás az ország börtöneiben, ahol 6000 jogosultból csaknem 1180 elítélt szavazott az országgyűlési választásokon - áll a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának (BVOP) közleményében. Szalai Tímea, a BVOP Sajtóirodájának vezetője arról számolt be a PestiSrácok.hu-nak, hogy a szavazás rendben zajlott a büntetés-végrehajtási intézetekben. A szóvivő elmondta, a jogszabályok szerint az előzetesen letartóztatottak, valamint azok az elítéltek, akiket a bíróság a közügyektől nem tiltott el, illetve a közérdekű munka vagy pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztést töltő elítéltek, továbbá a büntetőjogi elzárást vagy szabálysértési elzárást töltő fogvatartottak szavazhattak. A közel 18300 fogvatartottból mintegy 6000-en voltak jogosultak választani, közülük közel 1800 fogvatartott nyilatkozott arról, hogy élni kíván szavazati jogával. Mintegy 1180 fő kapta meg a helyi választási szervek visszaigazolását és voksolt a börtönökben. Az érintett fogvatartottak a fogva tartás helyén, a helyi választási irodával egyeztetett időpontban, a választási eljárásra vonatkozó jogszabályok szerint, mozgóurnával szavaztak – tájékoztatott a BVOP Sajtóiroda A bv szervek vezetői úgy szervezték meg a szolgálatot, hogy a beosztott személyi állomány is gyakorolhassa a választójogát.

Szöveg: Pámer Dávid - PestiSrácok.hu

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.