Pesti Srácok

Bajnai Csányi és Orbán csapatából is igazolt (videóval)

Bajnai Csányi és Orbán csapatából is igazolt (videóval)

Még mindig nem tudni, ki kapja a frakció nélküli Együtt-PM-ben Bajnai Gordon képviselői székét. A posztra a politikában friss arcnak számító Pápa Levente és a rendszerváltó Fidesz-frakcióból ismerős Szelényi Zsuzsa a két esélyes. Az Index bemutatta a két jelöltet. Az egyikük (Pápa) Csányi volt beosztottja, a másik Orbán volt képviselőtársa.

Pápa Levente - makroökonómikus politikus

„Ahogy azt maga is elismerte, Pápa Levente új fiú a politikában, de szakmai pedigréje igen tekintélyes, hiszen tavaly még az OTP devizastratégája volt. A makroökonómiával foglalkozó közgazdász februárban igazolt át az Együtt-PM-be, ami nemcsak azért okozott meglepetést, mert akkor már Bajnaiék másod- vagy harmadhegedűsként játszottak a baloldali négyesben, hanem azért is, mert Magyarországon igen ritka, hogy egy párt komoly piaci szereplőtől igazol gazdasági szakértőt” – írja az Index Pápáról.

PestiSracok facebook image

Orbánnal, Fodorral és Vikidállal a rendszerváltó bulin

„Szelényi Zsuzsának már sokkal kacskaringósabb volt az útja az Együtt-PM-be, hiszen a veszprémi születésű politikus 1990-ben még a Fidesz színeiben indult a választáson” - írja az Index a másik esélyesről. A hírportál szerint Szelényi a csatlakozására így emlékszik vissza: „Elmentem az első nagyobb fideszes rendezvényre, és rögtön tudtam, hogy ezt akarom csinálni. Ilyen érteltelemben nem volt semmiféle fickó, természetesen volt ott mindenféle helyes fiú, de ez más kérdés volt” - mondta. Szelényi a Veszprém megyei listáról 1990 áprilisában mandátumot is szerzett, így azután a Rendszerváltó házibulin már együtt nótázhatott Vincze Lillával, Ákossal és Patakyval” - írja az Index, no meg Vikidállal, D. Nagy Lajossal, Nagy Feróval és Fodorral – tehetnénk hozzá. A videót múltidézés gyanánt mindenképp érdemes megnézni.

Az Index visszaemlékezése szerint „Szelényi az első parlamenti ciklusa végén azonban Fidesz jobbközép irányváltása miatt – több politikustársával együtt – ő is vette a kalapját, de állítja: ma is „normális köszönőviszonyban” van Orbánékkal. Szelényi 1994-től már a Fodor Gábor által vezetett Oktatási Minisztériumban dolgozott miniszteri biztosként. A kultuszminiszterként is gyorsan megbukott Fodorral ellentétben ő nem lépett át az SZDSZ-be, 1996-tól több mint másfél évtizedre visszavonult a politikától”. Majd visszatért.

A teljes cikk itt olvasható. Fotó: Index

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.