Pesti Srácok

Bajnai szerint májusban eldől, ki vezeti majd az Összefogás 2.0-át

Bajnai szerint májusban eldől, ki vezeti majd az Összefogás 2.0-át

Az Együtt-PM szerint kettős tétje van a május 25-i európai parlamenti választásnak: a magyar érdekek brüsszeli képviselete mellett a választók azt is eldönthetik, ki vezetheti a következő időszakban az ellenzéki összefogást, írja az MTI. Erről Bajnai Gordon, az Együtt-PM vezetője és EP-választási listavezetője beszélt szombaton, a pártszövetség EP-választási programbemutatóján. „Újratervezés van” - mondta Bajnai, aki szerint az országgyűlési választások bebizonyították: „nem elég csapatban utálni az Orbán-rezsimet", hanem az ellenzéknek garanciát is kell adnia arra, hogy képes jobban kormányozni az elmúlt négy évben és az azt megelőző nyolc évben tapasztaltnál. Az Együtt-PM vezetője szerint a választás megmutatta, hogy az ellenzéki összefogás nem értette, mit akar az ország, nem tudott elszámolni a múlttal és hiteles üzenetet mondani a jövőről. A választók azt üzenték, nem kérnek az „átcímkézett politikai termékekből”, a rossz kompromisszumokból, a kisebbik rossz helyett pedig valódi megújulást akarnak. Bajnai szerint ennek a megújulásnak az EP-választás jelenti az első mérföldkövét, ahol kiderülhet, az ellenzéki oldalon "ki és milyen belépőjegyet vált magának" a következő évekre.

Az Együtt-PM európai listavezetője elmondta, hogy az EP-választáson minden pártnak színt kell vallania: Keletre, vagy Nyugatra tart? Bajnai Gordon szerint ezért hívták vitára a listát állító szervezeteket, köztük a Jobbikot is. Megerősítette pártja korábbi álláspontját, miszerint kudarcosnak tartják a Jobbik eddigi kezelését, és úgy gondolják, vitában kell „leleplezni a párt veszélyességét”. Bajnai képmutatónak nevezte a Fidesz és a Jobbik uniós politikáját is, mivel szerinte előbbi párt úgy hirdetett szabadságharcot Brüsszellel szemben, hogy közben zsebre tette az Európából érkező forrásokat, a Jobbik pedig európai béreket és jogokat sürgetve kampányol, azután, hogy EU-zászlót égetett. Hozzátette, nem hisz a nemzetek feloldódásában, az „Európai Egyesült Államokban”, de azt szeretné elérni, hogy a magyar érdekeknek megfelelő energia-, bank- és fejlesztési unió jöhessen létre.

Forrás és fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.