Pesti Srácok

Csapnivaló jelentés a magyar diákok felkészültségéről, kreativitásáról

Csapnivaló jelentés a magyar diákok felkészültségéről, kreativitásáról

Idén április elején megjelent a 2012-es PISA-felmérés kiegészítő vizsgálata, amely azt bizonyítja, hogy a magyar diákok a kreatív problémamegoldásban sem jeleskednek. A '80-as évek elején a magyar tanulók még világelsők voltak a matematikai és a természettudományos ismeretek terén, egy évtizeddel később viszont már csak a középmezőnyben szerepeltek. Rövid időn belül nincs remény a felzárkózásra.

A 2012-es PISA-felmérés eredményei szerint valamennyi vizsgált területen romlott a magyar iskolások teljesítménye. Tanulóink matematikából, szövegértésből és természettudományos ismeretekbőlsem érik el az OECD-országok átlagát. Mi több, a 2012-es felmérés kiegészítő vizsgálatának idén április elején nyilvánosságra hozott adatai azt bizonyítják, hogy a kreatív problémamegoldás is komoly kihívás elé állítja őket. E tekintetben a kutatásban részt vevő országok 44-es listáján hazánk a 33. helyet foglalja el, és ezzel a helyezéssel a régióban csak Bulgáriát és Montenegrót utasítja maga mögé.

A teljes cikk itt olvasható. Fotó: Hotdog.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.