Pesti Srácok

Cserhalmi a színházosztogató Hornról, Új Színházról, undorról

Cserhalmi a színházosztogató Hornról, Új Színházról, undorról

Igaz, hogy kettészakadt közösség a miénk, színészeké, de én beszélgetek ezzel is, meg azzal is, és egyvalamiben biztosan nincs nézetkülönbség köztünk: marhára unjuk már ezt az egészet, ami a fejünk fölött zajlik – mondja Cserhalmi György abban az interjúban, amelyet a Népszabadságnak adott. A színész szíve szerint jól elrejtené valahova a rezsimről rezsimre devalválódó állami kitüntetéseket, és csak a szakmaiakat hagyná meg. Cserhalmi nagyon unja már, hogy „időről időre lemészároljuk egymást. Azért mondom, hogy időről időre, mert ezt aztán végképp nem lehet egyetlen kurzusra kenni. Nem most kezdődött, nem is négy éve. Igaz, hogy kettészakadt közösség a miénk, de én beszélgetek ezzel is, meg azzal is, és egyvalamiben biztosan nincs nézetkülönbség köztünk: marhára unjuk már ezt az egészet, ami a fejünk fölött zajlik. Hányingeresen unjuk” - mondta a napilapnak.

„Emlékszem, mert ott voltam a vonatkozó kuratóriumban, hogy kiknek ajánlgatott színházat Horn Gyula: rögtön azt is, aminek én a tagja voltam, és Székely Gábor volt az igazgatója. Ijesztő lenne a névsor – fejtegette a napilapnak. „Engem is akartak színházigazgatónak, de azt mondtam a polgármester úrnak, hogy elnézést, nem értek hozzá. Ennyit kell mondani, mármint ha az ember tényleg nem ért hozzá. Odahívnak ötvenvalahány évesen? Hát miért nem egy fiatalabbat hívtak? Aki ért is hozzá, meg aki még évtizedekben gondolkodik. Ha valaki tudja, akarja, ambíciója is van, meg egy kis múltja is, akkor rendben, csinálja. De odaállni, keresni valami pénzt, közben tönkretenni azt a kevés jót is, ami van? Azt nem”. Cserhalminak az Új Színházról is megvan a véleménye: „Jól fejbe lettek kólintva az emberek. Már csak azért is végképp érthetetlen volt az egész, mert az Új Színházat úgymond jobboldali színházként tartották számon korábban is. Ráadásul az ember, aki elkezdte széthordani – nevezzük nevén, Eperjes Károlynak hívják – na, most már ő sincs ott. Nem értettem, és most sem értem, miért történt az egész. Hol a hozama? A politikai, a gazdasági, a kulturális? Lehet, hogy van neki, lett neki, én nem látom mégsem. Emlékszem olyan időkre, amikor a filmgyár párttitkára azzal volt eltelve, hogy ő még a Darvas Ivánt is le tudja tiltani. És kinek volt abból haszna, tessék mondani? És hol van most az a párttitkár?”

A teljes interjú itt olvasható. Fotó: Nol.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.