Pesti Srácok

Hatvanezer forint legyűri a rezsilázadókat

Hatvanezer forint legyűri a rezsilázadókat

Legtöbbször nem a haragos lakók, hanem besurranó idegenek tépik le a rezsicsökkentésről szóló hirdetményeket a társasházak lépcsőházaiban - írja az Origo. A hírportál cikke szerint a közös képviselőknek azonban így is főhet a fejük, mert elég egy rosszindulatú lakó, és máris egy fogyasztóvédelmi vizsgálat közepén találják magukat. Van, aki hatvanezres üveges kredenccel, más sokszorosítással veszi fel a harcot a szaggatókkal szemben. Az egész országból érkeznek bejelentések azokról a közös képviselőkről, akik véletlenül vagy direkt nem teszik ki a lépcsőházban a rezsicsökkentésről szóló kimutatást. Egy tavaly december 31-én életbe lépett jogszabály szerint ez kötelező feladatuk lenne, ennek ellenére a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság már 33 esetben indított vizsgálatot a hiányzó hirdetmény miatt.

Amikor egy ilyen bejelentés érkezik, a fogyasztóvédelem munkatársai személyesen ellenőrzik, hogy kitették-e a bejelentés óta a hirdetményt, ha ez nem történt meg, akkor erre kötelezik a közös képviselőt. Jegyzőkönyvet vesznek fel, és annak is utána néznek, hogy a megtakarítás összege, ami a kiragasztott lapon van, megegyezik-e a számlákon található összeggel. Bár több tízezer forintos bírságot is ki lehetne szabni az ilyen esetekben, ez eddig még egyszer sem történt meg - írja az Origo. Az egyik képviselőnek, név szerint Péter Györgynek is volt olyan háza, ahol kétszer is eltűnt egymás után a papír. Ő ezután körbeírta, hogy ha ez még egyszer előfordul, akkor kénytelen lesz a lakók költségére kulccsal zárható üvegvitrint vásárolni, darabját közel 60 ezer forintért. Ez úgy tűnik hatásos volt, mert azóta egyszer sem tépte le senki.

A teljes cikk itt olvasható. Fotó: Origo

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.