Pesti Srácok

Horn Gyula harcostársainak nem jutott hely a parlamentben - nagy kiesők és újoncok

Horn Gyula harcostársainak nem jutott hely a parlamentben - nagy kiesők és újoncok

A választások eredménye több régi, rutinos MSZP-s számára egy korszak végét jelenti. Olyan ismert szocialisták estek ki a parlamentből, mint Puch László, Szekeres Imre, Nyakó István vagy Baja Ferenc - szedte össze az Origo. A régi MSZP-ből már csak Kiss Péter maradt a parlamentben. Mesterházy Attila egyik stratégiai célja volt az elmúlt ciklusban, hogy háttérbe küldje a párt régi, több évtizede politizáló képviselőit. Lendvai Ildikó maga jelentette be a visszavonulását, de volt olyan ismert MSZP-s, aki indult volna, de végül nem jutott neki képviselőjelöltség sem (például Kovács László és Lamperth Mónika).

Az MSZP listájára végül felkerült több régi szocialista, de a nagy vereség számukra azt jelenti, hogy kiesnek a parlamentből. Így járt például Puch László volt pártpénztárnok, aki 1994 óta volt képviselő, és a párt pénzügyeinek kezelése miatt kirobbanthatatlannak tartották sokan. Szekeres Imrevolt elnökhelyettes és honvédelmi miniszter sem tagja az új parlamentnek. Szekeres szintén 1994 óta volt képviselő. A Horn-kormány alatt frakcióvezetőként az egyik legbefolyásosabb szocialistának tartották. Jászberényben indult most egyéniben, de csúnyán kikapott. 20 százalékkal a harmadik lett, a jobbikos jelölt is tíz százalékot vert rá.

Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter is kiesett. Szintén 1994 óta ült a parlamentben. A listán az ötvenedik helyet kapta, így csak nagyon jó szereplés esetén lett volna esélye. Egyéniben Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 2. választókerületében indult, de rosszul szerepelt: harmadik lett 22 százalékkal. Boldvai László volt pártpénztárnoknak sem jutott MSZP-s hely. Az MSZP egyik befolyásos háttéremberének tartják a Nógrád megyei elnököt, aki szintén 1994 óta képviselő. A Tocsik-ügyben befolyással való üzérkedésért emeltek vádat ellene, először elítélték, de végül is 2003-ban felmentették. Most Salgótarjánban lett volna lehetősége egyéni győzelemre, de 37-22-re kikapott a fideszes ellenfelétől. Baja Ferenc volt környezetvédelmi miniszter sem lett képviselő. Befolyásos háttérembernek tartották már Horn Gyula alatt is az 1994 óta a parlamentben dolgozó képviselőt. Bár volt, aki leírta 2010-ben, most is részt vett a kampány szervezésében, és bekerült az MSZP legfőbb döntéshozó szervébe. A parlamenttől viszont búcsúznia kell, egyéni körzetében, Nagykátán a Jobbiktól is kikapott. Nyakó István volt szóvivő is távozott a parlamentből, pedig 2002 után évekig szinte nem múlt el nap, hogy ne nyilatkozott volna. Az egykori befolyásos Borsod megyei elnök hosszú parlamenti karrierje azonban most véget ért, vagy legalábbis megszakadt. A régi MSZP-sek közül egyedül Kiss Péter volt kancelláriaminiszter folytathatja a parlamentben. Bár az elnökség őt sem tette fel a pártlistára, sikerült kiharcolnia az újpesti jelöltséget, és meg is nyerte a választókerületét.

PestiSracok facebook image

Van ugyanakkor egy pár olyan politikus is, aki csak most fogja kipróbálni magát az országos politikában. A fideszes Witzmann Mihály, Tuzson Bence, Szabolcs Attila, Simon Róbert Balázs, Salacz László, Petneházy Szabolcs Attila, Kovács Sándor, Dunai Mónika és Bóna Zoltán is először lett országgyűlési képviselő.

Bajnai Gordon is újonc, ezidáig még nem volt képviselő. Ugyancsak új baloldali képviselő Szabó Szabolcs, Bangóné Borbély Ildikó, Demeter Márta, Heringes Anita, Hiszékeny Dezső, Kiss László, Kónya Péter és Szabó Sándor. A jobbiknak Ander Balázs, az LMP-nek Ikotity István, Sallai Róbert Benedek és Schmuck Erzsébet az újonca.

Vezető fotó: Magyar Hírlap

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.