Pesti Srácok

Kiadják Welsz holttestét, egyik lakásáról még a család sem tudott

Kiadják Welsz holttestét, egyik lakásáról még a család sem tudott

Kiadják Welsz holttestét, a Blikk úgy tudja, hogy már minden szükséges mintát levettek a toxikológusok, így a hatóságok hozzájárultak az elhamvasztásához. A rendőrség várhatóan a jövő héten adja ki családjának a holttestet. A lapnak a család egy ismerőse azt mondta, Welsz holtteste már a halála napján a SOTE patológiai intézetébe került, ott végezték a kórbonctani szakértői vizsgálatokat. A hatóságok értesítése szerint az orvosok önkezűséget állapítottak meg, bebizonyosodott, hogy idegen anyag okozott mérgezést, ezért a testet további toxikológiai vizsgálatnak vetették alá – írja a Blikk.

A lap szerint a rendőrség a jövő héten készül kiadni a halotti anyakönyvi kivonatot Welsz hozzátartozóinak. Ezután indulhat meg a hagyatéki eljárás. A család a Blikk csütörtöki számából értesült arról, hogy Welsz Tamás érdi otthonán és a Logodi utcai lakásán kívül egy harmadik lakást tartott fenn Budán, a Zsolt utcában is. Így most a családtagok lehetőségeik szerint igyekeznek kideríteni az adott ingatlan pontos helyrajzi számát, s az alapján pontosítani annak tulajdonjogát.

Forrás: Blikk, fotó: 444.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.