Pesti Srácok

Kishantos: értelmetlen pusztítás?

Kishantos: értelmetlen pusztítás?

Kitartóan szántják be a kishantosi ökogazdaság tábláit a traktorok, német exportra termelt len, 40 centis őszi búza és gyönyörű őszi borsó is áldozatul esett a pusztításnak -írja az Origo. „A szívem hasad meg” – mondta a hírportálnak a gazdaság egyik vezetője. A területre továbbra sem mehetnek be a a korábbi - földpályázatokon vesztes - bérlő, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Kft. munkatársai. Ács Sándorné, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője azt mondta, több mint 140 millió forint értékű az a bionövény-állomány, amelyet beszántanak.

„Elrohadt az egész, úgy ahogy van” – mondta a pályáztatás folyamatáról Bolye Ferenc, a kishantosi központ társügyvezetője, aki teljesen értelmetlennek tartotja a pusztítást, hiszen április 25-től kezdődnek azok a bírósági tárgyalások, amelyek eldönthetik, "ki van birtokon belül", és ez után a nyertesek legálisan is birtokba vehették volna a földeket, és learathatták volna azt, amit már elültettek. Ehhez képest a választások utáni hétfőn már majdnem kilőtték a traktorából. „A szívem hasad meg, és a szombati látvány nagyon megviselt, még most is kicsit bénult vagyok. Egész nap küzdöttünk, 64 éves vagyok, erre nem számítottam” – mondta az Origónak vasárnap reggel, mielőtt visszament volna a földekre. Bolye Ferenc szerint katasztrófával ér fel, hogy ezzel vége a biogazdálkodási és népfőiskolai programnak is, így kárba vész az a munkájuk is, amelyet a fiatalabb generációk nevelésébe fektettek.

Az Origo tudósítása itt olvasható. Fotó: Origo

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.