Pesti Srácok

Martonyi a Mol-nál landolhat

Martonyi a Mol-nál landolhat

A Mol hétfőn a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölte, hogy a szavazatok több mint 1 százalékával rendelkező intézményi befektető részvényes új tagot javasol az igazgatóságba. Az új határozati javaslat szerint Martonyi Jánost 2014. július 1-jétől 2019. április 29-ig tartó időtartamra javasolják az igazgatóság tagjává választani. Martonyi külügyminiszter a mostani kormányzati ciklus végén távozik posztjáról. Martonyi az első Orbán-kormány idején, 1998-2002 között is irányította a Külügyminisztériumot. Korábban, 1984-től a Külkereskedelmi, majd a Kereskedelmi Minisztériumban főosztályvezető, 1989-90-ben privatizálási kormánybiztos volt. Az Antall-kormányban 1990-től a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának, majd 1991-94 között a Külügyminisztériumnak a közigazgatási államtitkára volt, közben 1990-92-ben az Állami Vagyonügynökség igazgatótanácsának elnökhelyetteseként dolgozott. 1994-1998 és 2002-2009 között a Baker and McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda társtulajdonosa volt.

A már korábban közzétett közgyűlési dokumentumok szerint a Mol igazgatósága javasolja a társaság közgyűlésének, hogy hosszabbítsa meg Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatójának lejáró igazgatósági tagságát. A testület ugyancsak javasolja Anwar al-Kharusi, az Oman Oil Company vezető tisztségviselőjének igazgatósági taggá választását, miután Mulham Al-Jarf jelezte, hogy igazgatósági tisztségéről 2014. április 29-i hatállyal lemond. Az előterjesztés szerint az igazgatóság tagjává választhatja a közgyűlés Anthony Radevet, a McKinsey & Company volt igazgatóját is.

Forrás: mti, fotó: napi.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.